Nem tudom azt írni, hogy már megint hétfő, mert hogy őszinte legyek nagyon lassan döcögtünk át a múlt héten. Soknak  éreztem az egy heti várakozást, hogy végre újra  a CTG-re legyek kötve, és hallgathassam a Kisbabánk szívhangját. 

Ezúttal is a külön teremben töltöttem azt a 20 percet. Jól esett, bár mindig úgy izgulok, hogy eleget mozogjon, hogy szinte időm sincs felfogni, hogy mi történik. És, megint elmondhatom azt, hogy lehet, hogy ez az utolsó CTG szülésig. Szeretnék most már többet tudni magamról, magunkról. Vizsgálatot, és ultrahangot, persze az egész terhességet átfogja egy aggódás, azért így a vége, ha lehet még izgalmasabb, és ijesztőbb is picit.

A szülésznő szerint még negyed órát van benn a kórházban a doki, szóval igyekezni kell őt elkapni. De ne aggódjak addigra végzünk. Hát, nekem pedig voltak kérdéseim. De az egész egy ilyen szalmaboglyaként kuszálódott a fejemben. Azt hiszem inkább azt szerettem volna, hogy ők mondjanak valamit. 

Végül is most is jó eredmény született, annak ellenére, hogy Kornél gyakorlatilag aludt a CTG alatt. Persze a szokásos kóla-csoki kombó valamelyest fel-felébresztette szegénykét. Biztosan ő is készül már a nagy útra, ahogyan én is. Ugyanis az elmúlt héten olyan álmos vagyok újra, mint az első hónapban. Bárhogy is alszom éjszaka egyszerűen egy lidérc ébren maradni napközben. Hozzá teszem, hogy a huszadik hét óta nagyjából 3 órákat alszom éjszakánként, és száraz szemmel toltam végig a nappalokat ennek ellenére. Gyakorlatilag 24 órás ébrenléteim voltak, kisebb megpihenésekkel. Csak kijön ez az emberen valahol, valamikor. Rajtam pedig most, én próbálok teret engedni ennek, mármint megengedni magamnak az alvást, hiszen tudom, hogy fáradtan szülni menni nem móka dolga.

Tegnap este kezdődtek ilyen fura haskeményedések. Olyasmi érzés volt, mint amikor a baba kitolja a popsiját a hasamban, aki már szült az tudja, de most mégis más, picit mint mielőtt hányni készül az ember, így összeszorul minden. Nem a legszebb példa,de ezt érzem, és viszonylag felül a köldököm felett. Bár ezt még fájásnak aligha hívhatjuk, hiszen fájni ténylegesen nem fáj. Viszont picit kellemetlen, néha a derekamban is érzek hasonlót. Ilyesmivel korábban nem találkoztam. Sem Patriknál, sem most. 

Szerencsére a CTG alatt is volt egy ilyen pillanat, úgyhogy meg tudtam mutatni a szülésznőnek, hogy miről beszéltem. De ő ezt az érzetemet, inkább csak "haskeményedéskének" tudta be. Szóval, ha volt ilyenem, ha nem, ez még semmi.  Azt mondta, hogy jó, hogy van ilyenem, de hogy ez mennyire tekinthető jelnek az egy másik kérdés... Pedig én már szeretném jelként felfogni a dolgot. Így negyvenhét után az embernek picit elég már a terhességből, és a vágy, hogy a kezemben tarthassam Őt, egyre csak fokozódik.

Na a vizsgálat után rohantam is a doki elé, hogy még elcsípjem. Múlt héten elfelejtettem megmutatni neki az utolsó leletem, így ez most nem maradhatott el, ami egy fontos vizsgálaté: az ellenanyagszűrésé. Szerencsére minden rendben van. És a CTG-re is rábólintott. Szerettem volna feltenni a kérdéseimet, de ilyenkor csak a folyosón vagyunk éppen, és nem annyira aktuális, hogy beszélgessünk, főleg, hogy ott volt egy másik CTG társam is. De túl a 39. héten nem mehettem el anélkül, hogy ne tegyem fel a kérdéseimet a szülésindításról például. Mégiscsak szeretném tudni, hogy mire számítsak.

A doki jól lekörözött annyival, hogy hiába mérte két héttel nagyobbra a babát a 36. héten. A szülések többsége a 39 és 40. hét között indul be, úgyhogy most várunk... (továbbra is). Aztán hívjam a szülésznőt a héten, hogy pénteken vagy szombaton kell-e bemennem a kórházba CTG-re, vizsgálatra, ultrahangra. Itt fog kiderülni minden részlet valószínűleg... A kórházi protokoll szerint 6 napot várnak az indítással egyébként. Jó kérdés, hogy mekkora Kornél a pocakomban jelenleg.

Szóval, ha addig nem szülök meg, akkor hamarosan kiderül, a hogyan tovább. Továbbra is kitartok amellett egyébként, hogy szeretnék természetesen szülni. Vágyom már a mozgásszabadságra! És nagyon izgatott is vagyok, hogy merre halad Kornéllal a történetünk!