Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Hosszú és fájdalmas szülés lesz - mondta az orvosom, majd elment

2019. december 14. - bfunnyy

Sajnos elfogytak a szavak. Az utolsó ráadás terhességi héten, lelkileg már nagyon mélyen voltam. Ugye a boldog kismama mítosza... hát, én egyáltalán nem voltam kivirulva. És ez nem Kornéllal volt összefüggésben, nyilván közvetve igen. De a körülmények, az orvosom magatartása nem sok jót ígért. Hiszek a megérzésekben, hallgatni is szoktam rájuk. És az utóbbi időben egyre rosszabbat sejtettem az orvosommal kapcsolatban. De úgy éreztem túl terminuson már nincs mit tenni, a bizakodáson kívül, hogy kétszer nem történhet velem ugyanaz. És, hogy ez a szülés felülírja majd JÓ ÉRTELEMBEN az előzőt!

Már minden másodpercre nem emlékszem, nem is kell. Az egész utolsó hét egy keserű, torokfojtogató érzést hagyott maga után. Azt remélem, talán ezek a betűk majd segítenek. Annak idején is önterápia céljával indult a blog, szóval a bejegyzés hosszú lesz, de tartalmas.

Nos akkor, nem indították meg a hétvégén a szülést. Legutóbb egy pénteki CTG-n jártunk, amit egy olyan vasárnapi időpont követett, amire az orvosom nem jött el. 41 hetesen két órája vártam, mire végre kiderült, hogy hiába várom. Aznap valaki más vizsgált meg. Ugyanott ahol a múltkor. De akkor nem fájt, egy nő volt az. A pénteki vizsgálat után mindig féltem, hogy fájni fog a magzatvíz ellenőrzés. Darab hús vagyok, egy fehér műanyagpapíron, valami üzemben ezt éreztem. Rohadtul nem ezt kellett volna. De voltaképp az voltam, tehát így is éreztem.

Aztán a következő alkalom sem volt különb a többinél, leszámítva, hogy az orvosom ott volt. Felfeküdtem a vizsgáló asztalra, aztán kiment telefonálni. Ott abban a számítógépes szobában, ahol jönnek mennek közben. Némi túlzással a Blikkes idők irodája jutott eszembe, ahol mindenki jön, megy, ezernyi számítógép, előttük emberek, csak épp még nőgyógyászati vizsgálat is folyik, a világ legtermészetesebb módján. Hát, kurvára nem az!

"Nem tudok mit mondani, (csapkodta az oldalát, tőle megszokott módon) az a helyzet, hogy várjuk meg ezt a két napot még, hátha történik valami, de nem valószínű, ha eddig nem történt. Az a helyzet, hogy hosszú, és fájdalmas szülésre lehet számítani"...

Hogy mondhatta ezt? Már nem vagyok érzékeny kismama. De,hogy tehette? Minden szónak rohadtul ereje van, ez a mondat pedig gőzerővel szívta le a maradék energiámat, amit a pozitív gondolkodásba igyekeztem fektetni,
Ha már feketés, akkor szaladjunk is előre. Nem úsztam meg, az egy nappal korábbi befekvést, pedig semmi az ég világon nem indokolta.

Akkoriban tele voltam félelmekkel mi lesz a kis Patrikommal nélkülem. Ma már, ez alig alig jut eszembe, mert hát... én már tudom a végét... de maradjunk itt időben. Július 3-án (szerdán) reggel hétre vártak a kórházba, minden csomagommal. Kaptam egy szobát, ide kell majd befeküdnöm, de csak mára. Itt már mindenki megszült, babázik. Én még a könnyeimmel küzdök, nem akarok itt lenni. Patrikkal akarok lenni az utolsó éjszakán. Félek a féltékenységtől, és hogy innentől majd kevés leszek. Rettegek, hogy hogy lesz majd nélkülem? Sírni fog, vagy haragudni?

A folyosón pedig a sors fintora, hogy egy Patrik forma kisfiú zokogott az anyukája után, ekkor már én is... nagyon!
Az volt az ukáz, hogy várjam meg a dokit, úgyis jön nagyvizitre, aztán hazamehetek, ráérek este 7-re vissza jönni, kivéve, ha szülni akarnék. Aztán, úgyis csak, holnap kezdődik az én indításom.

Rendben hát, le is ment a nagyvizit, de a dokim sehol. Már nagyon mentem volna, úgy éreztem,hogy rengeteg dolgom van még aznap 40+6 naposan, és még van néhány órám, hogy mindent lerendezzek, és még kicsit Patrikkal lehessek. Mivel a doki megint megszegte a szavát,és nem volt ott a viziten hiába vártam. Így tehát a nővérszobára siettem, akik a megbeszéltek szerint (bár a doki nem volt jelen) elengedtek este 7-ig. Mondták is, hogy két nagy műtétje is lesz, aminek ki tudja mikor lesz vége.

Érdekes, hogy délután olyan 3-4 körül hívott a szülésznőm habzó szájjal, hogy miért nem vártam meg a dokit, és hogy hol vagyok. Nyilván ekkora jutottam eszükbe. Ha tudnám mutatnám a kezeimmel is, mérleg egyik fele reggel 7 nagyvizit, mérleg másik fele délután 4, és mi van? Valószínűleg akkor jött ki a doki a műtőből, vagy direkt nem jött le hamarabb, (meg)ismerve őt, simán.

Gondolhatjátok, hogy a szülés előtt néhány órával, nem akarom magamra haragítani a dokit, és hogy a legjobb érzésem szerint az ő engedélyükkel mentem el a rohadt kórházból. Igen, mivel a doki nem tartotta a szavát, a többi körülöttem lévő emberrel kellett megállapodásra jutni. Nyilván ők tudják, mi a protokoll ezekben az esetekben, én követtem az utasítást. Igaz a doki nélkül, mindent aláírtam, és este 7-re még harangszó előtt ott voltam. Anyukám kísért be.

A történtek után, ami miatt szerintem nem nekem kellett volna kellemetlenül éreznem magam. Hiszen elengedtek! Rengetegszer kértem bocsánatot, már megalázó is volt egy kicsit, de mindent a nyugalom érdekében. 7-kor a folyosón épp a nővérrel beszéltünk hármasban anyukám, és én, aki szintén megerősített abban, hogy nem vagyok hibás abban, hogy eljöttem, hiszen ez volt megbeszélve.

Ekkor a doki habzó szájjal rám nem nézve üvöltött velem a folyosón, hogy:

"Nincs elnézést, meg bocsánat! Mást emiatt már kirúgtak volna a kórházból, hogy örüljek, hogy nem szól a feletteseinek, és megszülhetek nála"....

Mindannyiunknak elakadt a szava. Nem azért, de ha kívülről láttam volna magam, talán még rosszabb lett volna, mint megélni. Most is sírnom kell, nem hogy akkor. Kiszolgáltatva!!! Ezt éreztem, hogy rá van nyomva a fejemre ez a bélyeg piros tintával, és ez csak fokozódik a lehető legrosszabb irányba. És sajnos azt is tudtam, hogy innentől élvezni fogja, ha fáj majd a szülés... és ezt úgy írom, hogy már tudom is, mert túl vagyok rajta........

Ezek után borzalmas éjszakám, és még borzalmasabb reggelem következett...

A valós szüléstörténet a következő posztban folytatódik, a másnap reggellel!

Én sem sírok szépen, és sajnos itt még a leggyönyörűbb voltam, itt még volt az ereimben vér, és a testemben igazi élet, több is!

20190703_214652.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7215351572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása