Úgy tűnik, hogy nem volt hiába való a fogadalmam, hiszen már csak négy kiló választ el attól, hogy visszanyerjem a szülés előtti testsúlyomat. Persze ez még csak fél siker, hiszen soha nem voltam az a karcsú típus. Sőt, ha valaki nem beszélt a kilóiról korábban, akkor az én voltam. Viszont tényleg az évek múlásával érik meg egy nő, és lehet, hogy majd harminc éves koromra leszek balanszba magammal, ehhez még van három évem.
Idővel egyre inkább magamért változtattam, és nem másokért, főként, ha a külalakomról volt szó. Nem érdekel már, hogy a lányok nyáron francia bugyiban mászkálnak, egy szál narancsbőr nélkül, már nem versenyzem. Sosem érdekelt a korom, hiszen eddig mondhatjuk, hogy a húszas éveimet töltöttem. Aztán valahogy elszaladt az idő, és amikor már egyre több fiatal lett körülöttem, rá kellett ébrednem, hogy egy új kategória példánya vagyok. Ami természetes, és nem baj.
Viszont, ezzel látni kell azt is, hogy több időt, és nagyobb energiát emészt fel gatyába rázni magamat. És, ezt akár szó szerint is érthetjük. Hiszen végre jó rám a szülés előtti nadrágom. Amihez sokban hozzájárul, az hogy elkezdtem futni. Elárulok egy titkot, annak idején napi két kilométer futással, és kiegyensúlyozott táplálkozással fogytam le. Ma már, ez azért nehezebb, mint tiniként, de egyáltalán nem lehetetlen. Ez egyszer a fokozatosság, és a türelem, az amire szükségem van.
Hogy érek, azt abból látom, hogy már előre gondolkozom. Nem a strandszezon előtt egy héttel kezdtem el fénnyel táplálkozni, és őrült módjára edzeni, hanem januárban, fokozatosan, és nem csak a strandolás miatt. Bárhogy is alakul, és bármekkora eredményt is érek el, nem fogom szégyellni magam a parton, mert tudom, hogy megtettem, ami tőlem telt. Igaz lehetne többet is tenni a vágyott alakért, de az hosszútávon nem feltétlenül fenntartható állapot. Számomra nem.
Az anyaság rendkívüli energiát emészt fel. Az esti ébredések, az egész napos feszült figyelem, az itthoni teendők, szóval a gyerek életben tartása. De, szerencsére megtehettem, hogy lecseréltem a régi újszülött babakocsit, futó babakocsira, ami igazi nagyfiús verda lett. Szerencsémre Patrik pillanatok alatt elalszik benne. Bár a futóedzéseimet szándékosan a kisfiam alvás idejéhez igazítom, szóval nem sokat észlel a konkrét edzésből. Így próbálom egyensúlyban tartani az én időmet, és Patrik idejét.
Visszatérve a futó babakocsira, gyerekek, hát ez király cucc. Valóban van értelme, olyan mintha nem is tolnék magam előtt semmit futás közben. Egyetlen fura dolog van, amit meg kell szokni, hogy mivel fél kézzel fogom a kocsit, ezért valamelyest fél oldalassá válik a mozgás, hiszen míg az egyik kezemmel húzok, a másikat viszonylag statikusan tartom. Kéne cserélgetnem a kéztartást, ezen még csiszolnom kell.
Szóval mondhatom, hogy ma már anyaként nem temetkezhetünk kifogásokba, ha még nem is járunk le egy terembe edzeni, akkor is tehetünk valamit magunkért, és a jobb külsőért, amire bevallom ma már nem csak esztétikai szempontból van szükség. Furcsa, hogy a felelősség, amit egy gyerek jelent megtanítja az embert arra, hogy megbecsülje az életét. Mostantól muszáj egészségesnek lenni, mert bár nehéz volt Patrikot megszülni, felnevelni még embert próbálóbb feladat, amire csak úgy van esélyünk, ha közben a tőlünk telhető legegészségesebbek vagyunk.
A példamutatásról nem is beszélve, szeretném, ha a fiam azt látná tőlem, hogy a mozgás nem trend, hanem életforma, a mindennapok része. Nem kell versenyezni, és a legjobbnak lenni, csak egészségesnek kell maradni. Azt látom magam körül, hogy sokszor a szerényebb családokban súlyos tízezrek folynak ki a családi kasszából dohányzás miatt, aminek az árából simán összerakható egy ilyen sport babakocsi ára. Nincs szükség top kategóriára, egy két apró szempontra kell odafigyelni, és máris a magunkénak tudhatunk egy olyan babakocsit, ami alkalmas futásra. Főbb szempontok a nagyobb méretű, lehetőleg felfújható kerekek, hogy háromkerekű legyen, és öt pontos biztonsági övvel legyen ellátva. Gyakorlatilag a nem „futó” kategóriában is találunk ezeknek a kritériumoknak megfelelőt, ami tökéletesen alkalmas sík terepre.
Egyébként mi lakótelepen lakunk, és elképesztő, hogy egyetlen rekortán futópálya van a környéken, ahol az itt élők nagy része vígan el cigi-energiaitalozik ügyet sem vetve arra, aki rendeltetésszerűen használná a pályát. A legmegdöbbentőbb eset pedig Szilveszter után történt, természetesen akkor is Patrikkal futottam, a telepi jó fej gyerekek pedig előttünk dobtak el néhány petárdát, aminek a tömény füstjében kellett átgázolnom. Csak a szerencsén múlt, hogy nagyobb baj nem történt. Nem a legkényelmesebb úgy futni, hogy közben lépten nyomon rá kell szólni a pályán andalgókra. De hát annyi baj legyen.
Ami sokkal fontosabb, hogy immáron három keréken, új, és sokkal izgalmasabb kalandokban van részünk Patrikkal, igaz még csak a magunk szórakoztatására. De nem kizárt, hogy egy nap egy versenybe is belevágunk, így sportos kettesben.
