Imádom ilyenkor ősszel a legszebb, minden sárga, és narancssárga. Péntek reggel pedig óriási a forgatag ki-ki készül a hétvégi nagy főzésére. Minden csíkos szatyor egy történet, minden cekker megszépül, mert tőlük válik a vasárnap igazi jóízű emlékké.

Nem kell deres hajú, fonott kosaras nagymamának lenni ehhez. A piacon harapni lehet az életet. Jobb, mint plazázni ez kétségtelen. Itt nem méregetnek, akkor sem, ha csak kutyafuttában magadra kaptál valamit. Sőt mindig akad valaki, akinek van egy két jó szava hozzám.

Ha, nyitott fülekkel galoppozunk a sorok között, akkor biztos, hogy a miénk lehet néhány mosolyra fakasztó pillanat. Ma például egy meglehetősen csúnya cipőt ajánlgatott az árus. Mikor egy udvarias vásárló, frappánsan leszerelte, hogy: "Köszönöm szépen, még átgondolom. Tudja, nem szeretek gyorsan dönteni". Vagy, amikor a kis kéjenc öreg bácsinak benyújtották a számlát "18.000". Csak ennyit mondott: "Annyiért már nőt veszek".

Szóval, ilyen is anyának lenni. A péntek reggeli léleksimogatót pedig mindenkinek receptre írnám fel. És, csak hogy tisztázzuk, én nem unatkozom, nem azért van ez így, mert nincs jobb dolgom. Csak, eddig időm nem volt észrevenni ezeket. Viszont az anyaság rámültetett egyfajta lelkibékét, és kinyitotta a szemem. Ahogy Patriknak megtanítok mindent amit tudok, úgy én is újra tanulok gyermeki őszinteséggel rácsodálkozni a világra. Szóval kedves piac, te vagy az én Glamour napom. Utóirat: Alig várom a karácsonyi forgatagot!