Miközben anyukafronton dúl az állóháború a mellből táplálás, és a cumisüvegezés fronton, addig nekem most teljesen más a fókuszom. Tudjátok, milyen az amikor valamit fontosat már régóta halogattok, de mégsem tesztek semmit, hogy túl legyetek rajta, pedig zavar, nap, mint nap többször is. Én a baba elsősegély tanfolyammal voltam így, már Patrikkal való várandósságom óta.
Miért nem mentem el? Na, erre nehéz választ adni. De nemrég egy kismama barátnőmmel beszélgettem, aki éppen mesélte, hogy ők most voltak a párjával. És, akkor az egyre kerekedő hasamra néztem, és azt mondtam, hogy van már egy gyerekem, és volt már néhány valóban életveszélyes helyzetünk, így nem várhatok tovább. Egyszer már bejelentkeztünk Norbival egy 15.000 forintos alkalomra, de végül nem tudtunk rá elmenni, és megint annyiban maradt a dolog. Mire nem jó a Facebook, hogy a leírtaknak hatalma van, még privát üzenetben is, hiszen az üzenőfalamon kisvártatva meg is láttam a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elsősegély tanfolyamát, amire jelentkeztem is azonnal. És legnagyobb megdöbbenésemre teljesen díjmentesen oktatnak.
Azt gondolom, hogy legalább a védőnőnél szót kellene ejteni ilyen dolgokról, de elsősegélyről utoljára 19 éves koromban a jogsinál hallottam, akkor is csak a recepcióstól, akinek a sajátos információi miatt majdnem meg is buktam. Az élet furcsa fintora, hogy akkoriban akinél elsősegélyből vizsgáztam, szintén ugyanabba az autósiskolába járt, és egészségügyis révén tudta, hogy a recepciós milyen marhaságokat mond, így átmentem...
Na igen, a gyerek viszont nem egy vizsga, nincs lehetőség újra vizsgázni, vagy átslisszanni, ha ott éles helyzet van, néhány másodpercünk van dönteni. Azt gondolom, hogy a megfelelő elsősegély tudás hiányában vakmerőség gyereket vállalni, de még úgy sem érzem magam teljes biztonságban, hogy mindezeket hallottam. Mert, hát honnan tudhatnám biztosan, hogy egy éles szituációban helyesen cselekszem-e. (Ne kerüljön rá sor, de legalább cselekedni tudok valahogy!) Szóval legalább van valamilyen elméleti, sőt némi élethű babákon kipróbált gyakorlati tudásom is.
És persze a paramami bélyeget magamon viselem ehhez kétség sem fér, de szerintem nem kell ahhoz, szélsőségesnek lenni a témában, hogy esetleg egy csúszdáról leessen a gyerekem, félrenyeljen netán, vagy kismotorral zakózzon egyet. Ilyenkor nem árt tudni, hogy mi a teendő. Tudtátok például, ha valaki félre nyel, és elkezd köhögni tilos hátba veregetni? Vagy, hogyha magasból esik a gyerekünk, akkor tilos hirtelen felkapni? Pedig a rossz beidegződések miatt, vagy épp ösztönből a legtöbbünk így cselekszik.
Ezen kívül számos kérdésre kaphattam választ első kézből mentősöktől, orvosoktól. Mint például oltás ügyben, vagy a mostanában aktuális kullancs-vagy darázscsípés kérdésben is. Mindenre szívesen válaszolnak, nincs buta kérdés.
Nagyon fontosnak tartom, hogy aki kisgyereket nevel, vagy rendszeresen vigyáz kicsire nagymama, bébiszitter... menjen el egy ilyenre. Mert a kényes, és veszélyes helyzetek megtörténnek. 16 éves voltam, amikor vigyáztam egy 1 éves kislányra, akinek gyakran vérzett az orra, és erre speciális orrcseppet használt, mert nehezen állt el neki. Én erről mit sem tudtam, és minden előjel nélkül megtörtént, hogy éjjel elkezdett vérezni az orra, és teljesen meg voltam rémülve, mert már akár egy órája sem állt el.
Kis naiv 16 évesen, egy akkoriban még alig néhány egységgel a feltöltőkártyás telefonomon hosszú ideig hezitáltam, hogy kit hívjak fel, illetve, hogy fel merjem-e hívni a mentőket. (Valahogy annyira belénk nevelték, hogy csak akkor kérjünk segítséget, ha nagy a baj, hogy gyakran nem merünk segítséget kérni, pedig ők értünk vannak. És egy telefonos tájékoztatás is életmentő lehet).Bagatellnek tűnhet, de én akkor éreztem, hogy mekkora felelősség egy kis életre vigyázni. Bár ma már tudom, hogy orron keresztül nem igen vérzik el egy ember, na de, akkor és ott az órákon át ömlő vér sem nyugtatott meg igazán.
Ezúton mindenféle promóciót nélkülözve nagyon ajánlom a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elsősegély oktatását, ahol teljesen szakszerű információkat kaptunk, kérdezhettünk, a gyakorlatot is kipróbálhattuk. Külön köszönöm nekik, hogy nem a szülőkön akarnak meggazdagodni, akik igyekeznek felelősséggel viseltetni a gyerekeik iránt.
Végül a címben feltett kérdésre válaszolva, azt gondolom nem kell doktorálnunk, és tisztelet a kivételnek, de a gyakran elavult nézeteket valló háziorvosok mellett, vagy időhiánya miatt nem kapunk elég információt. A neten próbálunk tájékozódni, sajnos sokszor tévesen. Már csak azért is érdemes elmenni egy ilyen oktatásra, mert itt megkapjuk az információt arra vonatkozólag, hogy mikor kell mentőt hívni! Számomra ez egy óriási segítség volt, a bátorság kulcsa mindehhez, vagy mi...
Bár korábban egy alkalommal én is tárcsáztam a 104-et. Csupán néhány hónapos volt Patrik, amikor nem kapott levegőt, észrevettük de egyszerűen valamiért nem akart, ösztönből cselekedtünk aznap éjjel, és szerencsére már feleslegesen jöttek ki a mentők, mert mire kiértek megoldottuk a helyzetet. De aznap nagy szükség volt a lélekjelenlétünkre. Az élet nem játék!
