Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Szoptatás

2017. október 20. - bfunnyy

 

Ha a szülésről beszélünk, akkor egyúttal a szoptatásról is. Érdekes, hogy míg annak idején természetes volt, hogy a nők mellből táplálták gyermeküket, addig ma ez döntéskérdés. Az egy dolog, hogy a kórház, vagy a társadalom mit nyom ránk, hogy lassan a halálbüntetés kérdésének komolyságával említik egy lapon: tenni vagy nem tenni!?
Amikor korábban a szoptatás felmerült, mindig is úgy voltam vele, hogy mi lehet ezen olyan nehéz, mint a filmekben – gondoltam. Csak más egy alvó babát odanyomni az ember mellkasához, és úgy tenni mintha…, mint a nyáltól szétázott, fájó és sebes cickókkal csinálni mindezt. És csinálni, csinálni és csinálni, hogy végül jobb legyen.
Persze minden anya és baba más és más, ez nem egy sablon hanem a mi történetünk. Én tudtam, hogy ha a testem engedi mindent meg fogok tenni, hogy lehetőleg szoptassak, úgy gondolom, hogy a kisbabámnak ez a legjobb, amit adhatok. Bár a mai tápszerek sem rosszak, az anyatej adta immunitás gyári körülmények között nem lemásolható – véleményem szerint.
Túl a biológián egy olyan szoros kötelék ez kettőnk között, ami megéri a fáradtságot. A szoptatás nem annyiból áll, hogy fogom kicsattintom a balt, és 10 perc alatt már csak a tejfoltos póló emlékeztet az egészre. Legalábbis az első hetekben nem.
Meg kellett várni, hogy megérkezzen a tejem, ami lelkileg nem volt egyszerű feladat, hiszen, amíg én a kórházban a csodát vártam Patrik éhezett. Az első négy-öt nap szinte alig tudtam etetni. Ez normális, és a kisbabák ezzel számolva tartalékkal jönnek a világra. De anyaként, azt mondom, hogy kit érdekel a tankönyv, amikor itt üvölt a cicimen a gyerek, és közben bokáig izzadok, és csak próbálkozom, ami már pokoli fájdalommal is jár, ja és akkor még a szoptatás okozta méhösszehúzódásokról nem is beszéltem.
Aztán a kórház után elengedik az ember kezét és hazaérve tudatosul a tény, hogy amennyiben én szoptatni szeretnék, akkor ezt fejben is el kell döntenem, hogy menni fog és csinálni fogom, vagy marad a tápszer, mert nekem életben kell tartanom valakit, aki számít rám.
Szóval vége volt a bohóckodásnak, a kezdeti óráig is tartó alkalmak egyben lehetőséget is jelentettek, hogy az összes YouTube videót megnézzem a témában. De egyelőre még továbbra is minden szoptatás sírással kezdődött. Patrik fixen üvöltött, én pedig igyekeztem a lehető legkevesebbszer. Fél óra torka szakadt ordítás után pedig kezdetét vette a lakoma, sokszor nagyon kis adagokban, hiszen a kezdetben mogyoró méretű gyomrocska, igen lassan akart növekedni. Tehát iszonyat gyakran kellett nap, mint nap végigzongorázni mindezt.
Fontos, hogy a szoptatást, mint minden más testi érintkezést épp úgy megelőzi egy előzetes higiéniai procedúra és a lezárása is ugyanez. Ami szintén időt vesz igénybe, és akkor még a maradék tejjel is kell kezdeni valamit: fejni kell. Tehát miután elbúcsúztunk a nyálas tejkoktél maradványitól még egy kb. fél órát csak fejtem, és fejtem, hogy Patriknak végre legyen elég tejem. És mire végzek ezzel az egésszel szinte kezdődik is elölről, hiszen ismét kajaidő. De megéri!
Aztán egy szép nap elmaradtak a félórás könnyes szeánszaink, amivel megtiszteltük a tejemet, és egyre jobban ment az egész ceremónia. Patrik egyre nagyobbra nyitotta a kis száját, és egyre ügyesebben kezdett neki a kissé egyhangú főfogásoknak. Ezzel az én fájdalmam is csillapodott.
Mindeközben, az egész család azon volt, hogy felügyelje az étkezésemet, hogy elég vitamint és egyéb tápanyagot egyek, hogy a kisfiam a lehető legtáplálóbb tejet kaphassa. Mindemellett én fontosnak tartom, hogy rendszeresen szedjek vitamint, amivel a saját szervezetem vitaminszükségletét is igyekszem fenntartani. Próbálom elkerülni a hajhullást, a fogak romlását…stb. És persze a folyadék, rengeteget iszom, most nyár van, de még így is dupla mennyiségre van szükségem, mint egyébként!
Szerencsére a kezdeti nehézségek mára már csak emlékek, amit sokkal szebb és békésebb pillanatok követtek. Bár még mindig nem vagyunk profik már sokkal könnyebb minden. Napról napra enyhül a fájdalom, és szépül a múlt. Annál pedig nincsen lélekemelőbb érzés, mint amikor elveszve Patrik kék szemeiben tudom, hogy minden rendben van és, hogy ez mennyit jelent Neki! Abban a pillanatban minden fájdalom semmivé lesz, és tudom, hogy miért csinálom. Ma pedig szerencsére, hála a kezdeti fáradozásnak Patrik egyre jobban eszik, és még a fagyasztó is tele van tejjel.
Úgyhogy akik még most küzdötök a dologgal ne adjátok fel az a legfontosabb, mert sokat tehettek magatokért, ha igazán szeretnétek mindezt. Persze tudom, hogy vannak, akik sajnos valamilyen okból kifolyólag nem tudnak, vagy éppen nem akarnak szoptatni nekik szívül joga máshogy dönteni, hisz nem vagyunk egyformák! Nem ez a mércéje annak, hogy milyen anyák is vagyunk igazából!

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7014223909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása