Az a fajta anyuka vagyok, aki azért a parásabbak közé tartozik... vagy inkább, az alaposak közé. Kinek kinek túlzás, amilyen én vagyok, másnak ez is laza. Mind mások vagyunk. Szóval mióta megpillantottam a két csíkot a teszten azóta próbálok tudatos lenni. Először magammal kapcsolatos, vagyis magunkkal. Pl.: kevesebbet emelgettem, cipeltem, főleg az elején. Már amennyire ez lehetséges egy 15-16-17 kilós gyerek mellett. Utána pedig a környezetemet illetően kezdtem el egyre alaposabb lenni. Már, ami tőlem tellett.

Az én anyuka életemet úgy terveztem, hogy laza leszek. Na, de nem úgy értettem, hogy nem adok a gyerekemre  sálat télen, hanem úgy, hogy partnerként fogom kezelni őt. Főleg majd a későbbiekben. Szóval, nem a könnyelműséget, vagy a nemtörődömséget akartam kifejezni ezzel. De azt persze nem gondoltam, hogy a túlféltés ennyire jelen lesz az életemben.

Hideg zuhanyként ért, amikor Patrik két hetes korában megtudtam, hogy elment a szomszéd lány három hetes kisbabája. Sőt pontosítanék, mert egy csaknem közösen végig vitt terhesség alatt éppen barátnők lettünk. Már csak pár napom volt szülésig, és még éppen láthattam a Kicsibabát. Hogy őszinte legyek innentől megváltozott minden, és az aggodalom rám telepedett. Minden apró cseprő ismeretlen dolog, óriási kőként nehezedett rám. Féltem és féltettem. Félek és féltem!

De a sötét felhőket hosszú hónapok alatt megpróbáltam eloszlatni mégpedig úgy, hogy iszonyat sokat olvastam, és olvasok minden után, ami a Patrikot érinti. Például védőoltások témaköre. Az internet sem egy haszontalan, amit a Google elsőre kidob dolog. Igenis rengeteg hasznos, és vélhetően hiteles tartalom van a közösségi oldalakon is, és a neten is. Tudjuk az alapvetést, csak jól kell kérdezni (vagyis keresni). 

Kialakult egy saját szemléletem ezek alapján, ami nagyon jól jön most. Kornélnál már nem fogok eltérülni alul képzett háziorvosok, és szubjektív védőnői vélemények kereszttüzében.  Hogy helyettük találtam jóval hitelesebb embereket, akiknek adok a tapasztalatára, és szakmaiságára, számomra talán a legfontosabb anyaként. 

Aztán persze az amúgy is rendezett otthonunkat kezdtem el felforgatni. Nálam nagyon megy a fészekrakás. Amúgy is gondos vagyok, de így még százszor annyira. Azt gondoltam, hogy nem lesz sok dolgom, hiszen Patrik dolgai megvannak, majdnem minden, hiszen tudtam, hogy szeretnénk még babát. És mégis. Egy végeláthatatlan sor következett teendőkből, ami valójában az én személyes babvárásomnak a magvas részét kitette.

Volt festés, és hívtam valaki, aki az ablak és redőny mosásban segített. Mondhatom, hogy fél évente megcsinálom, de már egyre nagyobb pocakkal, inkább átadtam a gyeplőt. Bár Patriknál még megcsináltam, most nem akartam kockáztatni. Aztán a gyerekszoba következett. Minden bútort rögzítettünk a falhoz. Mindent áttörölgettem, a játékokat kimostam, letakarítgattam. Mindennek lett igényes helye. időközben Patrikot nagy (egyszemélyes felnőtt) ágyba szoktattam. A kiságyat pedig lefertőtlenítettem. Norbi feljebb emelte a fekvő részt. A légzésfigyelőt, és az ágyazást is megcsináltuk. Az ágy feletti forgóba elemet tettük, a mérlegben éppúgy. 

A szekrényeket megtöltötték a kifertőtlenített, kivasalt régi, és új ruhácskák. A lakás többi szegletében is mindenhol biztonságos rend, és rendszer uralkodik. Még a fotóinkat is előhívattam egészen a múlt hónapig. Számomra az emlékek igényes tárolása nagyon fontos, még akkor is ha közben a jelenben is ott vagyok maximálisan. 

Ami pedig a legfontosabb, így a végére hagytam. Az pedig Patrik lelki felkészítése a kórházi időszakra, a testvér érkezésére. Az utóbbi hónapokban rutinná váltak az apa-fia programok, ahova értelem szerűen én már nem tartok velük. (Szerintem ez is az anya dolga, hogy az apukának mindent átadjon, amit ő vagyis én tudok, hiszen én vagyok a gyerekkel egész nap, és hát ez akárhogy is egy folyton változó dolog, mindig van új odafigyelni való).Mindketten beletanultak ebbe a felállásba, és jókat mókáznak, amíg én az itthoni dolgaimmal haladok. Mondhatnám, hogy pihenek, de az gyakran elmarad. Vagy ilyenkor van időm írni.

Szóval mondhatom, hogy így 37. hét + 1 naposan minden készen áll. Azt hiszem, több is, mint kéne. Miközben azon gondolkozom, hogy mit lehetne még, mire nem készültem eléggé. Patrik felkészüléséről pedig legközelebb mesélek majd.