Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Hatodik és egyben utolsó alkalom a védőnőnél

29.hét + 2.nap

2019. április 27. - bfunnyy

Véletlenül alakult így, hogy a furcsa pocakfájdalom miatt egy héttel hamarabb mentem a dokimhoz, és végül is a védőnőhöz is egy héttel hamarabb kellett mennem. A szokásos közönyösséggel álltam neki ennek az alkalomnak is. Kíváncsi voltam, hogy mit hoz az újabb öt percnyi terhesgondozásnak csúfolt valami. És hozta a vártat, és egy kis meglepetést is. De erről később.

Szokásos súly, és vérnyomás méréssel kezdtünk. Aztán a 12. heti ultrahang leleteit kereste rajtam, amit már az elmúlt két alkalommal is megbeszéltünk. Na, s persze kiderült, hogy meg is vannak a leletek a kis nyilvántartásában. Majd a szívhang figyelés következett. Ezúttal néhány perc alatt sikerült megtalálni a szívhangot, és nem hagytuk annyiban a dolgot, csak azért, mert a kőkori géppel épp nem található a szívhang (a legutóbbi alkalom margójára). Úgyhogy minden rendben volt. Patrik közben mellőlem figyelte az eseményeket.

Aztán a legnagyobb meglepetésemre, miközben épp a kis könyvemet töltögette a védőnő, megkérdezte, hogy a szülés megindulásával kapcsolatban van-e valami kérdésem, de rögtön hozzá tette, hogy gondolom nem. Hát, őőő... mondom, nekem igazából nem volt beindult szülésem, úgyhogy e téren hasonló tapasztalatlansággal indulok, mint először. És, ami még furább volt, hogy még van hátra 10-11 hét a nagykönyv szerint, és miért beszélünk erről. Végül kiderült, hogy nem kell többet jönnöm. 

Számomra ez teljesen furcsa volt, mert úgy tudtam, hogy minden hónapban ellenőrzik a kismamákat. Legalábbis ugyanennél a védőnőnél Patrik idejében így volt. Na nem mintha hiányozna, csak meglepett. Az persze egy dolog, hogy ebben a formában valóban nincs értelme a gondozásnak. De én úgy tudom, hogy normál esetben a védőnőnek mindig kéne vinni vizeletet is, hogy egy terhességi teszthez hasonló tesztcsíkkal ellenőrizze a vizeletben lévő fehérjetartalmat. Ezt persze annak idején sem csinálta, kivéve egy alkalmat amikor orvosi utasításra kellett ezt megtennie. De én, nyugodtabb lennék, ha ez a dolog szerepelne a teendő listán, de úgy tűnik, hogy az a kis értelme is elveszett ennek a dolognak, ami alapvetően megvolt.

Úgyhogy, még gyorsan kihasználva az utolsó lehetőséget megkérdeztem, hogy az ellátásokat, hogyan tudom majd intézni. Hogy őszinte legyek nem emlékszem Patriknál hogy is volt pontosan. Akkoriban is egy hatalmas káosz volt az egész, és csak sodródtam az árral, aztán néha néha próbáltam belekapaszkodni a dolgok fonalába. De állítólag semmi teendőm a születésig. Babamama csomagról is érdeklődtem, ez valami olyasmi, ami ilyenkor mindig érdekel minket anyákat. Milyen fura, hogy egy ajándék cumi, és néhány szórólap, hogy lázba tudja hozni az embert. Aztán a kezembe nyomott egy kupont, ha nagyon akarom feelinggel...

Illetve elmondta, hogy a baba születése után (nem közvetlenül), hanem az első MUNKANAP, miután hazamentünk hívjam, és akkor három napon belül kijön. (Mert ki kell jönnie egyébként). De nehogy a kórházból hívjam. Leokéztam az információ csokrot, aztán kissé (magamban) meghatottan csuktam be a terhesgondozás feliratú ajtót. Mert azért mégiscsak az életem egy következő hatalmas állomásának első szakasza közeledik a vége felé. És ez annyira hihetetlen, és csodálatos egyben, hogy ilyenkor megállítom magamban az időt, és elteszem a pillanat varázsát. Ez van hiába csöpögős, mióta anyuka vagyok ez már rutinból megy.

58694120_2198741430456420_2283720431535915008_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr114788702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása