A hosszas kínlódások nem maradtak eredmény nélkül, hiszen végre, ha átmenetileg is de tudtam szoptatni, Patrik szépen gyarapodni kezdett. Bár egy ideig még álmatag volt, ezért éjjelente ébresztővel keltem, hogy etessem. Persze király lett volna átaludni az éjszakát, de közben szegény éhezett volna, hiszen alig alig evett még ebben az időszakban is. Sőt még picit sárga is volt, ami miatt sok folyadékra volt szüksége.

A kialvatlanságtól annyira nem voltam képben, hogy Norbi szólt rám, hogy melyik mellem jön, honnan kell szopiznia Patriknak. Aztán volt olyan is, hogy szó szerint vissza ájultam az ágyba, és ez nem csak egy szófordulat, hanem konkrétan. Norbi elment dolgozni, a kanapén fejtem, mikor visszajött pont ugyanúgy talált rám. Bugyiban, félmeztelenül. Borzasztó egy időszak ez, legalábbis ilyen szempontból.

Végre nincs nagy hasa az embernek, és szeretne egy kicsit újra vonzó nő lenni, de jobban hasonlítottam egy felmosó rongyra, mint bármi másra, és úgy is éreztem magam, mint akit kicsavartak. Elcsigázottan, a tizediken, hófehér bőrrel egész nyáron át. Persze Patrik mindenért kárpótol, de azért kicsit vágysz arra ilyenkor, hogy a Balcsi parton ülj. Mert, persze király időben szülni, de a korosztályom nagy része épp a Balaton Soundon tette az agyát, és én is örültem volna ha nem is ennek, de egy két fröccsnek biztosan, hogy őszinte legyek.

Aztán mikor a szoptatás végre beállni látszott felütötte fejét a hasfájás. Ez az időszak maga volt a pokol. Nem azért, mert Patrik órákon át sírt, persze ezért is, de sokkal inkább amiatt, hogy nem tudtam segíteni rajta. Keservesen húzta fel a lábát, és kétségbe esetten nézett rám, segélykérően. Én pedig örültem, hogy felismertem a tényt, és tényleg megpróbáltam mindenfélét, hogy segítsek rajta.

De a gyógyszertári készítmények inkább placebo hatással bírtak, mint bármi mással. Azért persze adtuk neki, hogy szegénykének hátha mégis segítség. Meg persze a szélcső. Erről nem is szeretnék írni inkább, aki használta tudja, hogy nem egy lélek emelő dolog, de ez volt az egyetlen lehetőség, hogy Patrik tudjon produkálni, és ne görcsöljön a pocakja.

Aztán persze senki nem tud semmi megoldást az egész ellen, mindenki csak biztat, hogy jobb lesz. Egyébként tényleg a második hónap meghozta a feloldozást. Elmaradtak az esti szó szerint három órás sírások, és Patrik végre megtanult Wc-zni, hogy úgy mondjam. Ami király! Érdekes, hogy egyes babák örökké tesznek valamit a pelusba, míg mások semmit.

Gondolom a legtöbb nő elhatározza, hogy nem lesz olyan anyuka aki a kakiról beszél, de ez egy súlyos probléma volt, amire megoldás kellett, és persze bajtársak, akik reményt adtak, hogy nem lesz ez mindig így. Mert abban a pillanatban kicsit azt hittem, hogy Patrik egész életében a segítségemre szorul majd e téren.

Elmondom, hogy mi nem használt, azon kívül, hogy semmi: masszírozás, meleg vízben fürdetés, tornáztatás, ilyen olyan ringatási módszerek, kamilla tea magában, kamilla tea éhgyomorra cukorra, vagy anélkül, Espumisan csepp, Infacol, BioGaia úgyszintén mit sem ért.
És, hogy mi használt: szélcső.

Sokan azt mondják, hogy nem szabad használni a szélcsövet, mert rászokik a gyerek. Napi szinten, akár többször is szükségünk volt erre a kegyszerre, hogy úgy mondjam, és egy két hónappal később minden ment a maga útján. Nem gondolom, hogy tétlenül kéne néznünk kisgyerekünk szenvedéseit miközben birtokában vagyunk a megoldás kulcsának. Ez nem ciki, ilyen egy szülő élete, egyetlen feladatunk, hogy ott legyünk ha kell.

Csak az idő segített, addig pedig muszáj kitartani. Ehhez anyaként is telesírtam jó néhány papírzsepit. Szóval erősnek és kitartónak kell lenni, mert ezek csak korszakok, amik előbb utóbb véget érnek.