Elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy egyre jobban várom a dokis alkalmakat, hogy tudjam minden rendben van Kornéllal. Szerencsére ma is volt segítségem, így eddig egy alkalommal sem kellett magammal vinnem Patrikot. Ilyenkor egy picit szusszanok legalább, mert bevallom egy kisgyerek mellett egyre nehezebb a finálé.

Szóval jól körbenéztem a belvárosi bérház minden egyes centijén, hátha ma vagyok itt utoljára. És, mivel mindig sietek Patrikhoz, és tele van a fejem midenféle napi teendővel valahogy alig alig tudok átszellemülni. Magamra csuktam az ódon liftajtót, és már a váróban is voltam. Szokásos vérnyomás, és súlymérés következett. Már inkább rá sem nézek mit mutat a mérleg.

Kivételesen csak ketten voltak előttem, de így is háromnegyed órát vártam legalább. Kiderült, hogy a dokinak el kell mennie. Nem tudtam ez mit jelent, és csak remélni mertem, hogy rám azért még sor kerül. Egyébként így is lett, akik eljöttek, azokat azért megvizsgálta. Az asszisztens véletlenül elfelejtett felhívni engem, és még valakit, hogy a dokinak le kell lépnie. A sors ezúttal kegyes volt hozzám, hiszen azért nekem ez szervezést (meg persze időt) jelent. Mármint bemenni a belvárosba, és megoldani Patrikot.

Szóval ameddig várakoztam az asszisztenst, aki a szülésznőm is egyben az egyre elviselhetetlenebb kézzsibbadásomról kérdeztem. Valójában Patrik óta tudom, hogy nem lehet mit tenni vele, de már annyira nehezemre esik így létezni. Persze tudom, örülhetek, hogy csak ennyi problémám van, és mindig próbálok erre gondolni. De a napi 4 óra alvásom alig van meg, ami miatt türelmetlenebb, feszültebb vagyok, és akármennyire látom magam kívülről nincs az a magnézium mennyiség ami segítene. 

Tudom, hogy akkor sem lesz könnyebb, ha megszületik a bébi, de azért valljuk be, hogy nem mindegy, hogy a nap minden percét áthatja a zsibbadás, vagy legalább ezt a nehezítő körülményt le tudom tenni. És, remélem, hogy szépen elköszönhetünk a vizesedés múltával. Ami egyébként már mesteri szinteken mozog. Ha rátámaszkodok a combomra, a tenyerem "életvonalának" nyoma is meglátszik, nemhogy a kéz formája. Ez annyiból megnyugtató számomra, hogy a plusz kilók közül egyet egyet a vizesedés számlájára tudhatok.

Szóval, mondanám, hogy jöhet a dobpergés, de továbbra sincs megoldás a kézzsibbadásra. Állítólag sok mindenkit érint. És egyetlen enyhítő körülménye lehet a teljes só, és fűszermegvonás. Amit, hogy őszinte legyek én nem tudok tartani. Jóval kevesebb sót eszem, mint korábban, és hát volt miből leadni, de kétlem, hogy teljesen megoldódna a helyzet a sóelvonóval.

A dokinál egyébként minden rendben volt a méhszájam zárt hál istennek, és a baba is szépen fejlődik most éppen 2300 grammra saccolta a dokim. Szóval ez azért már megnyugtató ekkora súllyal azért már születtek meg babák, persze nehéz vagy nem nehéz, Kornélnak még a pocakomban van a legjobb helye.

És persze egyre jobban elkezdett érdekelni, hogy hogyan is lesz ha beindul a szülés, mi az itteni forgatókönyv, de erről legközelebb beszámolok.