Szerintem senki nem szereti kiteregetni a párkapcsolati problémáit, főleg nem nagy nyilvánosság elé, de mindannyiunknak van legalább egy bizalmasa, aki folyton arról beszél, hogy mi újság van a házuk táján. De ez egy oda-vissza biznisz, ha nálunk adódik valami, van egy forródrótunk, akinek rögtön kiönthetjük a szívünket, ha éppen nem látunk a pipától. Mert, mint ahogy ez lenni szokott általában a rosszdolgokat szoktunk kivesézni, a jókat letudjuk egy szűkszavú: „Minden rendben”-nel.
De mit tehetünk azért, hogy a lehető legkevesebbre redukáljuk a telefonszámlánkat? Ne veszekedjünk a párunkkal, és akkor nem kell órákon át tartó megbeszélést tartani körömlakkozás közben. Igen, ez nagyon szép történet, egy olyan világban, ahol még nem született gyerek, meg nincs net.
Nade, aki szeretné jól nevelni a gyerekét, az nem veszekedik, és amúgy sem ér rá órákon át a telefonon lógni, hogy panaszkodjon. Még ha szeretne, akkor sem tud, mert tuti, hogy a babája sírni kezd, vagy éppen a következő napirendi ponthoz érkezik. Én például, ha úgy döntenék, hogy szeretnék néhány velősebb kerek mondatot elmondani Eszti barátnőmnek, akkor tuti, hogy sétaközben intézem, de persze ez már a Sumacher fokozat, itt már kell tudni fél kézzel manőverezni egy olyan babakocsin is, amit tapasztalatlan anyuka korodban választottál. A teszten átmentem egyébként.
Komolyra fordítva a szót, egy párkapcsolatban mindig adódik valami megoldandó, így van ez jól, mert szerintem akkor az az egész zajlik. Ha nem történik semmi, és egy büdös nagy állóvíz az egész, akkor hívogathatja az ember a barátait, nem lesz megoldás. Nálunk is vannak persze, de a mi aranyszabályunk, hogy nem fekszünk le haraggal, soha.
Múltkor volt egy szerintem vicces beszélgetésünk Norbival. Mikor mondtam neki, hogy szerintem tök jó, hogy ilyen keveset veszekszünk, hogy életemben nem veszekedtem ilyen keveset. Mire ő, csak ennyit mondott: „Jézusom, állandóan veszekszünk, soha életemben nem veszekedtünk ennyit”. Persze az egészen egy jót nevettünk, az igazság sosem derül ki. De mint feljebb említettem, a büdös nagy állóvíz sosem célravezető, mint ezt a mellékelt ábra is mutatja.
Ne szépítsünk, szóval igyekszünk úgy lefeküdni, hogy ne legyen harag, de egyébként reggel az egy új nap, tiszta lap. Többnyire nem érünk rá, itt veszekedni, mert mindig van valami megbeszélni valónk. Főleg mellettem, szerintem ezért is írok, kifogyhatatlan a szó, amit elmondanék. Mások, akik sokat akarnak egyszerre mondani hadarnak, én szerencsére megmaradtam a klaviatúra püfölgetésénél.
Viccet félre téve, tennünk is kell azért, hogy ez az egész működjön, magától nem megy. A mindennapi mókuskerék az, ami a legjobban éket tud verni közénk. Azt hiszem mi az a páros vagyunk, akik imádnak együtt lenni, ökörködni, de erre a hétköznapokban nagyon ritkán jut lehetőség. Norbi sokat dolgozik, hogy mindenünk meg legyen, ebből adódón a kisfiammal egésznap én vagyok. Senkinek sem könnyű, de a legnehezebb, egymás hiánya. Persze jó dolog együtt elaludni, és egymás mellett ébredni, de ez a tény a hasznosan eltöltött időt nem tudja kiváltani.
A fodrászok élete év végén olyan, hogy nincs. Szóval a karácsonyi-Szilveszteri készülődést egyedül intéztem, ami egyéként totálisan nekem való feladat, de hát azért ezután nekem is jól esik picit lazítani. Az év végi hajtás után pedig jöhetett a jól megérdemelt pihenés, Norbinak és nekem is.
Amikor is nem, nem mentünk el Dubajig, csak pusztán rendet raktunk a hétköznapjainkban, értelmes, közös időt töltöttünk el hármasban. Szerintem ez így sokkal értékesebb volt, mint valahova elmenni és a telefonunkkal lőni a képeket az éterbe. Kevésbé Insta kompatibilis, de annál gazdagabb volt ez így, és ennek eredménye, hogy jó pár lerendezetlen randink is lóg a levegőben. Amire persze sort fogunk keríteni, amikor kihúzhatjuk a „nagyi kártyát” vagyis, amikor Patrikra vigyázni tud valamelyik nagymamája.
Szerencsések vagyunk, mert ha veszekszünk, ha nem ezek soha nem kardinális dolgok. Inkább, csak olyan: „miért mentél be sáros cipővel” félék, amik valljuk be, azért senkinek nem okoznak álmatlan éjszakákat.
Nincs titok, nincsen öt tuti tipp, amivel megóvhatod azt, amid, és akid van. A recept szerintem egymás ismerete, és az engedni tudás. Ja igen, és ami még fontos, hogy legyenek közös élmények, akár egy kis konyhai főzőcskézésről, vagy éppen páros főző tanfolyamról legyen szó. És még valami, az odafigyelés, hogy ha kell reggel a gyerek előtt kelek, és megcsinálom Norbi másnapi kajáját, ha előző nap már nem volt rá kapacitásom. Vagy, hogy ez nem elvárás, és megérti, hogyha néha fáradt vagyok, és megoldja egy kajáldában az ebédet.
Addig amíg bármi, amit teszel szeretetből történik, addig nincsen baj, és egy kapcsolatot nem a veszekedések számában mérik, hanem talán abban, hogy gondolunk egymásra, mindig, akkor is, ha éppen mást csinálunk, vagy egymástól külön vagyunk.
