Szóval végre eljött a terhesség során egy újabb, nagy nap, vagy inkább várva várt. Ma is Anyukám vigyázott Patrikra amíg én elintéztem a doki dolgot. Most is sokat kellett ücsörögnöm mire sorra kerültem, most valahogy lassabban telt az idő a vizsgálóig. Addig persze volt szokásos súly, és várnyomás mérés. A vérnyomásom rendben, a súlyom az egekben, ahogy az nálam lenni szokott. Zavar, de nem úgy, mint korábban...
Végre én következtem. Elmeséltem, hogy hogy vagyok és, hogy mit is érzek, vagy mit hogy. Hála az égnek a doki értette, de erről később. Először ultrahangozott, szerencsére a kis Kornéllal minden rendben volt. Viszont nem olyan jó hír, hogy bár eddig fejjel lefelé volt, most faros, vagy éppen keresztben fekszik. Bár a dokim szerint farosan is meg lehet szülni egy babát, ami biztos így van. De mégis, én természetes úton, ezt nem szeretném bevállalni. Úgyhogy, most maradnak a csuriba szorított ujjak, és várom, hogy minden menjen a maga természetes útján, vagyis, hogy a következő hetekben befordul majd a Kicsikénk.
És vicces lehet, de annyi, de annyiszor nézek vissza a korábbi önmagamra, a Patrikos terhességemre. Hogy mennyire naiv voltam, és mennyi mindent nem tudtam. És legfőképp azt sem tudtam, hogy hol informálódhatnék. Lényegében a laikusokkal teli kismamacsoportokon kívül nem szereztem tudomást a legfontosabbról, a szülésről magáról. Most ez máshogy van. Mint valami szivacs szívom magamba az információt, és próbálok előnyt kovácsolni minden egyes információ foszlányból, amit valamire is tartok.
Na most pedig, a méhszáj vizsgálat következett. Torkomban dobogott a szívem, mintha csak először járnék nőgyógyásznál. Féltem, rettegtem. És, ahogy hátrafeküdtem a vizsgálóasztalon, egyszer csak belém nyílalt ugyanaz a fájdalom, amit egész héten éreztem. De most örültem neki, mert tudtam, hogy máshogy nem tudnám elmagyarázni mit is érzek. Ja és ez még a vizsgálat előtti pillanatban volt. A dokim szerint a hashártyám húzódik. Valószínűleg most nőtt egy nagyobbat Kornél, és ennek köszönhető ez a furcsa fájdalom. Viszont a méhszáj zárt, és eléggé fent is volt, ami nagyon jó hír, tekintve az előző heti aggodalmaimat pedig pláne jó.
Mindig eltelik 4-5 hét a kontrollok között, és ilyenkor van egy csomó kérdésem, mármint ez idő alatt, és mikor odaérek a dokihoz, és azt mondja, hogy minden rendben, egyszerűen elszáll az egész. Most is így volt, pedig muszáj lett volna beszélnem a kézzsibbadásról, meg még ki tudja miről.
Az biztos, hogy egy hét múlva kellett volna jönnöm a 30. heti ultrahangra, de mivel csak pár napról van szó, a mostani vizsgálat megfelelt a 30. hetinek. Szóval további négy hét múlva kell megint rendelésre mennem. Ami már igencsak közeledik a fináléhoz. Számomra ez egy roppant feszült időszak, úgyhogy már alig várom, hogy újra láthassam a kis Kornélt, és ami ennél is fontosabb, hallhassam, hogy: "Minden oké!"
