Sok a mondanivalóm, és kevés az időm, szóval belevágok. A hétfő után, csak az SMS-t vártam, hogy mikor kell végre vizsgálatra, ultrahangra, na és persze CTG-re mennem. Pénteken vagy szombaton? A kíváncsiságomnak köszönhetően természetesen a pénteknek szurkoltam, és be is jött. 

6.CTG

A CTG-n minden rendben ment hála az égnek. De utána picit akadoztak a dolgok. Nálam  most úgy működik, hogy a szülésznőm kommunikál az orvossal, és én általa tudom az infókat, és kapom a feladatokat. Megbeszélt időpontra érkeztem, mégis egy órát kellett várnom a dokira, hogy végre végre a 36. hét óta először ténylegesen is megvizsgáljon. Fura, mert mindig valahogy úgy menet közben beszél hozzám, ritka alkalmak egyike mikor fel tudom venni vele a szemkontaktust. Pedig fiatal, én pedig próbálok minden tiszteletet megadni amit ilyenkor illik. 

Azt a feladatot kaptam, hogy menjek a szülőszoba folyosó végére. Ugyan belépve láttam, hogy másokkal beszélget nem álltam meg ott felesleges negyediknek. Nyilván nem illik ott "hallgatózni". És, amikor közeledtem feléjük el is tűntek az egyik szobában. Picit kételkedve ugyan a dolgomban, de lassan haladtam a folyosó vége felé, mikor az asszisztens kiszólt, mint valami gyökér gyereknek, hogy nekem intettek, hogy menjek... Hát elnézést, egy, nem láttam integetést, mert nem figyeltem pont, másrészt, ha megszólítanak abból jobban értek.

Ez így a vizsgálat előtt nem volt olyan jó indítás. Egy idegen vizsgáló szoba, teljesen szülőszobai hangulat. Az íróasztalok körül hárman is sürögtek forogtak, én meg vetkőzzek le. Mindenféle paraván meg ilyesmi nélkül. Tudom persze, hogy ez csak formalitás, végül úgy is elő kell jönni, meg, hogy ők az embert többször látják anyaszült meztelenül, mint ruhában, azért mégis kicsit feszélyezett a dolog. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a Spár közepén tettem volna ugyanezt. 

Végül a lényeg, hogy a helyzet változatlan. Sajnos a külső méhszáj egy ujjnyi, a belső zárt. Így, mint utólag kiderült (értelemszerűen) a magzatvízből nem tudtak mintát venni. Egyébként fájt az egész, és annyit nem tudott elmondani nekem ott senki, hogy most épp mi történik, mármint vizsgálnak, de mit, és mi az eredménye, ugyanis arra is én kérdeztem rá. A fogorvos is tájékoztat, de még egy jobbfajta háziorvos is, hogy most épp mi fog történni. De így kismamaként, azért némi infónak pláne örülne az ember...

Aztán a vizsgálat végeztével, megint odavetett egy mondatot az orvosom, hogy menjek az ultrahanghoz. De mivel én a magánrendelésre jártam fogalmam sem volt, hogy mi fán terem itt az ultrahang. Végül csak sikerült odatalálni. Nem volt szemben lévő monitor, és nem is szólalt meg a doki megint csak miközben nézte Kornélt. Én pedig az arcából próbáltam következtetni. Aztán nyilván megkérdeztem, hogy minden rendben van-e. Elvileg igen. De én nem ezt szoktam meg. Egyrészt a magánon végig mond mindent, másrészt ő maga mondta, hogy a 36. héttől a  kórházba kell menni, szóval nem értem mire fel ez a stílus.

Miután összeszedtem magam, csak a lényegre vártam. Hogyan tovább? Holnap letelik a ránk egy testben szabott idő. Korábban két héttel nagyobbra mérte, és azt mondta a doki, hogy nem lenne baj, ha egy két héttel hamarabb születne meg. Most 4070 grammra saccolta a Kisbabánkat. Nyilván szeretném tudni, hogy mire számíthatok. 

Dumbó elefánt méretűre kellett nyitnom a füleimet, hogy végre meghalljam, amit mond. Szóval jobbnak láttam mindent visszaismételni tuti, ami tuti. Eszerint holnap, azaz szombaton csak CTG és nem lesz benn, vasárnap megint megvizsgál, és persze CTG (mert, az ilyenkor már mindennap van). Hétfőn szintén CTG, kedden vizsgálat és CTG, szerdán reggel pedig indítás, zselével...

Már eltelt jó néhány nap, hogy egyáltalán meg tudom írni ezt a bejegyzést, és talán emiatt nem is jön át, de engem a sírás fojtogatott ettől kezdve. Az egész 9 hónap alatt egy kezemen meg tudom számolni, hányszor sírtam, de még az is sok hozzá. Viszont most azt éreztem, hogy félinformációkat kaptam, nem vagyok semmibe sem nézve, és nagyon hasonlít minden ahhoz, ahogy Patriknál alakultak a dolgok. Erre pedig az a szó, hogy indítanak, csak rátett egy lapáttal. Mivel én ettől rettegek, és igazából még mindig nem adtam fel a reményt, hogy a hátralévő időben mégis magától elindul a folyamat.

Ja, és az indításhoz általában befektetik az embert előző éjjel. Nekem ehhez egyáltalán nem volt kedvem, és értelmét sem láttam. És valahogy meg akartam dumálnia dokit, hogy ne kelljen befeküdnöm plusz egy napra feleslegesen. Aztán a szülésznőről is tettem említést a mondandómban, és ekkor, mint valami kislámpa a csávó feje felett. Hogy, ja, hogy nekem van szülésznőm, aki amúgy az asszisztense is a magánrendelésen, és havonta 5 embert vállalhat el  (szerintem megjegyezhető). És fogalma nem volt rólam, szerintem arról sem, hogy hozzá jártam. Tudom, hogy egy orvos keze alatt sok beteg megfordul, de én meg körmösként dolgoztam, és hozzám is nagyjából havonta jártak, és a második hónap után tuti, hogy emlékeztem rájuk, ha ne adj isten az első után valami miatt nem... Ez akkor hogy van 9 hónap után, úgy hogy ráadásul "kitüntetett" helyzetben is vagyok a szülésznő miatt!?

Szóval állítólag így könnyebb a dolgunk, és akkor valószínű be sem kell majd feküdnöm korábban. Ez a lényeg, meg az is, hogy hétfőn Semmelweis nap van, ami azt jelenti, hogy a kórházban csak ügyelet van, és a gyógyszertárak is zárva vannak. Ilyenkor nem indítanak szülést sem, csak ha magától beindulna akkor történne valami, egy szó, mint száz. Várnom, és várnom kell. Holnap pedig újra CTG-re mennem... kicsit, mint Robinson Crusoe naplója ez a terhesség már. Nem látom a végét, csak ringatózom egy hajón, és bízom a legjobbakban!