Az 5. és a 6. napot pihenéssel töltöttem, szóval igaz, hogy 50 percet terveztem az 5. napra, majd 55 percet a 6. napra, már ami a biciklizést illeti. Ez nem így lett. Egyszerűen fáradt voltam, meg persze nem árt néha pihenőnapot is beiktatni, igaz, hogy nem olyan feszített a tempó, ami ezt annyira durván megindokolná, de tudjuk be ennek a lazaságnak a fáradtságom, és a lustaságom.
Egész jó kis hétvégénk volt, még randizni is eljutottunk Norbival, ami egy étteremben történt, úgyhogy a fogyókúrát egy kicsit elhanyagoltam a napokban, na arra a jövőhét jó alkalom lesz, hogy visszarázódjak. De étteremben nem eszünk salátát, legalábbis nem magában...
7. nap - Vasárnap már a lelkiismeret furdalás kerített hatalmába, és mivel kihagytam az előző két nap edzését, úgy voltam vele, hogy tartom az elképzelésem miszerint egy hét alatt eljutok a 60 percnyi mozgásig. Így is lett, szerencsére nem tértem el a tervtől, sikerült végig bringáznom 60 percet.
Kicsit viccesen hangozhat ez a szobabicikli dolog, de egyáltalán nem az, itt nincsenek lejtők, és piros lámpák. Itt tényleg intenzíven tekerek végig, persze vannak holtpontok mikor kicsit lassabb a tempó, de máskor meg ellenkezőleg, és a végére is mindig rá kell tenni!
Mellesleg pénteken kiszedték a varratokat a hátamból két hét után, ami jelentős javulást eredményezett a sebeket illetően. Szóval bár a doki szerint még másfél hétig nem szabadna sportolnom, ez nem fog megtörténni.
Bár holnapra már futást terveztem, most csak Patrikkal tudnám megoldani a dolgot, viszont holnap megkapja az agyhártyagyulladás elleni oltást, ami miatt valószínű bágyadt, vagy lázas lesz. Nem tehetem ki ennek a babakocsis futkosásnak, hiszen pihennie kell majd. Meglátjuk, hogy hogyan lesz a napokban. Ha minden rendben egy két nap múlva újra futok majd, legalábbis a terveim szerint, de addig is tartom innentől fogva az egy órát, ha itthon tekerek (már ha Patrik is engedi).
Emellett pedig erősen gondolkozom, hogy beszerzek egy izzasztó ruházatot, amivel kicsit tudnám fokozni a hatást, de meglátjuk, utálom ha rám melegszik a ruha, szóval ez így érdekes párosítás.
1. hét edzésterve:
Hétfő: 3,49 km. futás babakocsival
Kedd: 30 perc szobabicikli (8,5 km)
Szerda: 40 perc szobabicikli (10,8 km)
Csütörtök: 45 perc szobabicikli (11,6 km)
Péntek: off
Szombat: off
Vasárnap: 60 perc szobabicikli (15,5 km)