Szóval olvastam én mindenféle cikket, a legmodernebb tanácsokat, de egyszerűen semmi nem jön be. Az én fiam nem szeret aludni. Minden érdekli, okos kis kölyök, ami nem is csoda, hiszen egy tanulmányi kirándulás, a bolt, a játszótér, az utca. Én meg csak kelepelek neki egésznap, ő pedig mint a szivacs veszi fel a rászabott információt. Hogy is lehetne így aludni, amikor ébren annyi minden izgalmas dolog várja?

Hogy honnan tudom, hogy milyen is ez? Milyen is amikor nem tudsz aludni, csak két órán át nézed a plafont, és nem jön az álom, mert pörög az agyad, és mindig pörög. Onnan tudom, hogy én is ilyen vagyok, a kezdetektől. Első emlékeim ezzel kapcsolatban az óvodában voltak. Emlékszem, azt hittem, hogy eljön a szerencse napom, mikor anya megkérte az óvónéniket nagycsoportban, hogy ha nem muszáj, hagy ne aludjak, mert fekszem kipeckelt szemekkel, és szenvedek. Viszont imádtam rajzolni, órákon át. Igazán nem lett volna velem baj. Mivel szerették anyukámat, annyit tettek az ügy érdekében, hogy engem "keltettek fel" leghamarabb, és kimehettem egyedül rajzolni 5 percig, de mire a zsírkréták fogni kezdtek, már a többiek uzsonnához terítettek. 

Ugyanígy az esték, mindig csak dumáltam, nem akartam aludni, és ez most is így van. Annyi alvó embert láttam már életemben, egyszerűen végig hallgathatatlan vagyok. A mondandómnak nincs se vége, se hossza, hát ezért a sok intő órai beszélgetések miatt, és ezért a blog is. Patrik is ilyen lesz, ebben rám hasonlít legalábbis egyelőre. De mit tehetek?

Öregem, semmit, hozzá kell szokni! A nemalváshoz pontosan úgy, mint a teendők közös kivitelezéséhez. Bevásárlás, fürdés, alvás. Nem sok szabadideje marad az embernek. Na meg a napirend, ha létezik egyáltalán ilyesmi, na hát az sem egy kőbevésett dolog. Mert az ilyen típusú gyerek, ha egyszer álmos lesz, akkor hagyni kell aludni, csak nem gondolod, hogy akkor még ébren fogom tartani, ha végre lemerül? Ugyan!

Bár már így tíz hónapos korára nagyjából elértem azt, hogy konkrétan dél után, ebéd után fektetem le aludni, így a délelőttünk elég koordinált. Felkelünk, reggelizünk, játszunk picit, felkészülünk a napra, attól függően, hogy mi a program, aztán amikor álmosodni kezd irány a játszótér délig. Majd utána kézmosás, evés, és alvás, ha úton vagyunk akkor ugyanígy kb. csak akkor a babakocsiban történik mindez. 

Aztán este olyan fél 6-6 fele alszik, ha szerencsém van, ilyenkor töltőre rakom magam, vagy épp írok, hiszen ez egy fél óránál alig több ideig tartó pihenés a számomra, aztán innentől garantáltan nincs alvás tízig, tizenegyig. Aztán persze kelünk éjjel is legalább kétszer. Képzeljétek, hogy utolsó leheletnyi erőmmel, még egy homeopátiás kúpot is beszereztem (Viburcol), hogy hátha majd az használ. Hagy mondjak el valamit! NEM! NEM HASZNÁL! Pedig, ezúttal hittem is benne, hogy hátha. Mindenkinek jár egy második esély a homeopátiának is, de megbukott, megint!

Aztán persze, mindig reménykedek, hogy ez majd elmúlik, és azt hittem, hogy egy éves korára már aludni fogunk! De tíz hónapos elmúlt Patrik, és semmi eredmény. De nem baj, egy nyugtassa meg az aggódókat, hogy hozzá lehet ehhez szokni, én csak végkimerülésembe szoktam lefeküdni délután, szinte soha nem alszom, pedig elfáradok napközben. De az is igaz, hogy éjfélnél tovább számomra a fent lét, az egy szenvedés. Szóval nem nehéz leállni a klasszikus értelembe vett éjszakázásról. Hát ez is csak egy korszak, reméljük! :)