Szóval a szülinapi torta
A rövid történeti áttekintés után, már tudjuk, hogy nézzünk rá, de én azokban a percekben csak fura szemmel tudtam ránézni az előttem lévő torta kezdeményre. Azért sütöttem már én nem egyszer, nem kétszer. Sőt régen anyának is segítettem, de nekem a sütés az a karácsony (kivéve a hússütést) az állandó nálunk. Úgyhogy, bár az egész szülinapi készülődés olyan volt, mint az Adventi időszak. Gyerekek, én annyira vártam ezt a napot, úgy készültem mindennel, hihetetlen, hogy mennyire fontos Nekem az, hogy megünnepeljem Patrik első szülinapját, az én valódi születésnapomat!
Úgyhogy a "Főzni jó Sütni még jobb" blog szerzőjének maszatolós tortájára esett a választásom. Mindenképpen bababarát tortának kellett lennie, hiszen Patrik hivatalosan még nem fogyaszthat akármit, a gyakorlatban piros gyümölcsök, olajos magvak, és a konkrét tej még tabu.
Patrik épp aludt, de tudtam nincs sok időm. Úgyhogy gyorsan fakanalat ragadtam, és próbáltam azt az 5 pontból álló instrukciósort lekövetni, amikor is rögtön az elején vétettem egy szarvashibát. Nagyon banális: "a sárgáját dolgozd össze a cukorral". Nekem a verd fel habverővel, nem egyenlő a dolgozd összével. Dehát mégicsak egy igazi hozzáértőről van szó - gondoltam, csak jó lesz.
A következő állomás a készíts kemény habot, na ezen a ponton meg is veregettem a vállam, hiszen gyönyörű habot sikerült csinálnom. Remegő kezekkel, kételyek között kevertem össze az előző pontnál abbahagyott kutyulmányt, a gyönyörű tojáshabbal, amikor is nem volt kérdés. A gyanúm beigazolódott, hogy el... (mondjuk szépen) rontottam a dolgot.
Szerencsére mindig van otthon tojás bőven, úgyhogy ment minden immáron rendben. Tudom, hogy a fehérjébe nem mehet egy kis sárgája sem, mert akkor bizony nem lesz kemény hab. De nem volt félni valóm, az előbb is jól vertem, mígnem a vad sárgája-cukor összedolgozása közben bele nem ugrott egy kicsi a fehérjés edénybe. Mondom ilyen nincs végem, hívom a cukrászdát, hogy csináljanak valamit...
Aztán még szakmai segítséget is kértem gyorsan, de végül is kész lett. És nem égett meg a piskóta, és nem is lett lapos, pedig azt hittem, hogy tökre összeesett de nem. Úgyhogy bármennyire is bénán indult. De mire elérkeztem a torta krém elkészítéséhez, addigra megérkezett a jó öreg Fanni módszer is, miszerint olvasd el a receptet, majd haladj a leírtak mentén, végül csinálj mindent máshogy! Szóval egy absztrakt töltetlékkel megspékelve elkészült Patrik első születésnapi sk. tortája.
És igen ügyes kis anyuka vagyok, mert nem bolti tortával, hanem 100% home made kerek alakú, gyertyákkal megbolondított tortával ünnepelhettük Patrikot.
Persze ne hagyjuk ki a lábjegyzetet sem: Azt reméltem, hogy majd a kis Patrikom kézzel lábbal betömi a fél tortát, de őt jobban érdekelte a délelőtti foglalkozáson kapott kisautója. Azért a Halász Judit alatt néhány falatot be lehetett csempészni a szájába. Egyébként ne értsetek félre, az ízharmóniával nem volt gond, Norbi nem habozott, amikor a repetáról volt szó. Persze ettől még nem érzem úgy, hogy kiírhatom az ajtónkra "rendelést felveszünk"!