Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Bevallom, ma is tekertem...

2018. július 05. - bfunnyy

 

 

Végre felvettem a fonalat a múltkori Infratrainer után, újra megéreztem, hogy miért is szeretek annyira sportolni. A terhesség fél idejéig még szoba bicikliztem, aztán már annyira baromi nagy lett a hasam, hogy a térdemmel folyton megrúgtam volna a pocakom, így ezt abba kellett hagynom. Aztán próbálkoztam mindenféle terhes videóval, de az meg nekem volt terhes. 

Szóval láttam, hogy hiába minden próbálkozás.  És még akkoriban kifigyeltem az Infratrainert, amit nagyon sajnáltam, hogy állapotosan még nem használhatok, ugyanis pont azért tetszett, mert ezen a gépén egy félig ülő, félig fekvő állapotban tekerhetünk, és így nem lett volna probléma a pocak . Hát a pocak nem is, de a hő még igen. 

Tudjátok, hogy az Infratrainert állapotosan, és szoptatás alatt nem szabad használni? Azért mert a magas hőmérséklet a lázas állapothoz hasonló, ami a kisbabának nem szerencsés. Pontosan emiatt a tejet is elapaszthatja. 

Viszont, ha már nem szoptatunk akkor kifejezetten előnyös a méregtelítéshez. Rajtam csaknem 10 liter víz volt, ami mondjuk úgy nem távozott nyomtalanul a szervezetemből. A szülés során még vizesebb lettem, iszonyatosan bedagadt mindenem, amire a nagy mennyiségű EDA csak rátett. Szóval volt minek távoznia a szervezetemből.

Napról napra megfigyelhető volt a változás, ahogy a szervezetemből távozott a víz. Nagyjából két hét alatt engedte el a testem a felesleges vizet. Látható volt, hogy a combom bizonyos területein még duzzadt volt, máshol viszont elég lekvár, hogy úgy mondjam. Tudtam előbb utóbb itt valamit csinálni kell.

Már csak azért is, mert szerintem nem csak az számít, hogy ki hány kiló, mert egy 80 kilós nő is lehet csinos feszesen, és izmosan. Ellenben egy 60 kilós nő is lehet végtelenül narancsbőrös, és puhány. Szó mi, szó amint lehetett cselekedni kellett narancsbőr ügyben!

Most már mondhatom, hogy mióta járok infrára sokkal feszesebb lett a fenekem a combom, kerekedek és végre jó helyen, ha értitek... Majd ha ennek a bérletnek a végére érek, akkor láthattok előtte-utána képet is rólam :)

Szóval itt úgy működik a dolog, hogy minden egyes tekerni vágyó kap egy új "nagyon-nadrágot" én így hívom. Ez egy hatalmasnak zacskó nadrág, amit magadra húzol úgy, hogy csak bugyi van rajtad a nadrág alatt. Aztán ráveszed az edző cipőd, és már mehetsz is.

Ja igen, van egy tippem, amit a recepciós csajoktól tudok. Sokan bekenik már otthon magukat zsírégető krémmel, hogy még jobban fokozzák a hatást. Igen ám csak ezeknek a nagy része tartalmaz paprikát, ami az infra lámpa alatt égető érzést vált ki, úgyhogy érdemes kizárólag azt a zsírégető krémet használni (ingyenes), ami a szalonban ki van téve.

Szóval ma is kikapcsoltam a magam 50 percére, nem figyeltem semmire csak a testemre, amit szeretnék a lehető legjobban energizálni, és feltölteni a következő időszakban!

 img_20180530_154706_413.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1014223635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása