Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Mindennap ünnepnap

2018. július 26. - bfunnyy

 

 

Nemrég visszatértünk egy kis pihenésről, amiről persze majd beszámolok. Mielőtt elmentem volna épp egy léböjtkúrát csináltam, amit napról napra végig követhettetek. Viszont szerintem ma már nincs olyan nő a világon, aki nem tudná, hogy a diéta, vagy inkább a helyes táplálkozás, és az edzés édestestvérek, egyik sincs a másik nélkül.

A nyaralás alatt bár lett volna lehetőségem edzeni, semmi kedvem nem volt az egészhez, egy kicsit megpróbáltam kikapcsolódni, amennyire egy anya ezt megteheti. De miután hazajöttünk első dolgom volt összekapni magam, és visszatérni a megszokott mindennapjaimba, szóval hétfőn jöttünk vissza, és azóta én már kedden, és csütörtökön is voltam Infratraineren, sőt a fitneszben is van már bérletem, ahova Patrikkal járok.Szóval hatosba kapcsoltam, ha lehet ilyet mondani.

Ezúttal csak magamért teszem mindezt. Nincs kilátásban semmilyen alkalom, csak már annyira unom ezt a harcot a zsírpárnáimmal. Viszont annyira jó érzés, hogy tudva tudom, hogy egyre egészségesebb, és fittebb vagyok. Az utóbbi időben észrevettem, hogy megint fáradtabb vagyok, hiszen Patrik ismét egy új szintre lépett, ez pedig a "Tarts velem lépést Anya, ha tudsz!". Vagyis elindult, fut, szalad, és hát tudjátok, hogy járok futni is. Nem az a nehéz benne,hogy utolérjem az apró talpakat, hanem az egész napos fokozott figyelem, az új veszélyektől való huszonnégy órás óvás, kimerítő. 

Szóval ezért is esik jól elvonulni egy órácskára, megnézni az aktuális sorozatomból egy részt, és lemeríteni magam fizikálisan, miközben kikapcsol az agyam. És mégis utána jobban bírom a napot, egyrészt ott van az elégedettség, hogy csináltam valamit magamért, magunkért. Másrészt pedig, feltöltődöm, és ez nem szégyen anya létemre. Mindenkinek lehet egy kis sajátideje, hiszen ne felejtsük el, hogy aztán hazaérve, megy a gyereknevelés, mosás, főzés, takarítás, és közben fejben mindvégig ott kell lenni, sőt mindeközben előre gondolkodni. Családi események, programok, nyaralás, a lakás dolgai, egyéb intézni valók... 

Közben pedig a 9-ből már 5-ös fokozaton tekerek. Amíg az első bérlet alatt mindezt csak hármason tudtam megtenni. Az Infratrainer egy kicsit más ellenállással bír, mint mondjuk egy szobabicikli, vagy egy hagyományos kerékpár. Nem összehasonlítható. Szóval mióta egyre keményebb szinten tekerek, jobban is olvad ki belőlem a méreganyag. Furcsa, hogy nem csak edzés közben, de edzés után is még egy jó ideig azt érzem, hogy mintha kinyitottak volna egy csapot izzadok pedig, ha valaki akkor én vagyok az, aki vörös fejjel tol végig egy valóban kemény edzést, és közben egy izzadság csepp sincs sehol.

Tudjátok meséltem, hogy ez az edzés egy speciális zacskónadrágban történik, és tényleg szó szerint egy nagy bögrérnyi víz kijön belőlem, megdöbbentő. Szóval az anyagcserémmel ezúttal nincs gond, és sokkal kevésbé hullámzik a combom, magamhoz képest. Végre kezd újra normális formát ölteni a fenekem, és ez nagyon jó érzés. Egy dolog hiányzik csak a teremből, egy egész alakos tükör, na nem mintha itthon nem lenne, de azért edzés után végig pásztáznám a pontos helyzetet.

Csak azt sajnálom, hogy lassan ez a bérlet is a végéhez ér, pedig csak most kezdtem el!

37798982_2070729912951402_3604705475314057216_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8014223613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása