Már nagyon vártam ezt az ultrahangot, az utolsót! Basszus, még csak most kezdtem el. Most írtam arról, hogy a belvárosi bérlakás luxus várójában ülök, és várom, hogy megismerkedjek az új orvossommal. Akivel bár vegyes érzéseim voltak eleinte,így a végére egészen összecsiszolódtunk. Már, ha egy dokira lehet ilyet mondani. Fiatal, tehát egy udvarias közvetlenség, néhány poén megengedhető, ami oldja az egész terhességet, és a szülés pillanatát körüllengő feszültséget. Végülis, én még orvosnak nem mondtam, hogy "strici kanapé", de immáron ezt is kihúzhatom a bakancslistámról. És egyetértettünk a megállapításom helytálló, a várójában valóban egy ilyen áll.
A "Na mizu?"-ra, most is csak annyit mondhattam, amit eddig mindig, hogy minden oké köszönöm. A kézzsibbadást, már nem emlegetem hiszen, azzal úgy sem tudnak mit kezdeni. Pedig az márt nagyon durva, negyed óránként kelek éjjelente. Néha sikerül egy egy órát aludnom, de akkor is sokszor rosszat álmodok, beleálmodom a fájdalmamat az álmaimba. De akkor legalább tudom, hogy egy picit mélyen alszom. Miért nem lehet, hogy olyankor picit ne gondoljak semmire? Főleg ne baromságokra?...
Jó volt ez a hét, hogy kétszer is kontaktoltam Kornéllal, egyszer a CTG-n, ma meg ultrahangon. Ezt el tudnám viselni mindig. Persze nyilván 0-24 kapcsolatban állunk, de elkél a külső megerősítés is, hogy minden oké. Kornél kétszeri mérés után is, két héttel nagyobb a szokásosnál, a mai ultrahang szerint: 3287 gramm nagyjából. És hivatalosan még van egy hónapja. Azt mondják, hogy a második gyerek mindig nagyobb picit. Egyébként Patriknak is normál mérete volt 3430 gramm, pedig 4 kiló fölé lőtték be, hasonlóan óriási hasam miatt szerintem. De végül is valamivel több, mint fél kilót tévedtek. Szóval nem tudom mennyire lehet hinni ennek. Viszont tény, hogy ezúttal sokkal inkább megbízok az orvosomban, mint sajna Patriknál. És, a lábszár csontja is viszonylag nagyobbnak bizonyultak, meg úgy a kis testrészei, szóval valószínűleg közelebb állunk az igazsághoz a súlyt illetően is, mint anno Patriknál.
Nem nehéz kitalálni, hogy mennyire izgatott vagyok már a szülés miatt. Most egyel valóságosabb lett ez az egész dolog. És, nem mondom jó lenne tudni, hogy mikor érkezik. Felkészülni, mindent elrendezni még a végén. Patrikot nyugodtan elvinni anyához, megfőzni, egy utolsót porszívózni, meg ilyenek. De ha így lenne, akkor megint csak indítanának, vagy program császár lenne. Én pedig most vágyom arra, hogy megtapasztaljam milyen a szülés természetesebbnél, egyel természetesebben. Hogy milyen az a magzatvíz elfolyós fajta. Bár lényegesen ijesztőbb, de mégiscsak normálisabb, mint az oxitocin infúziókkal a karomban nekiállni.
Szeretem, hogy itt úgy van, hogy először ultrahangozik a doki, és a végére hagyjuk a nőgyógyászati részt, a méhszáj vizsgálatot. Van ideje az embernek ráhangolódni. Egyébként a külső méhszájam egy ujjnyira már nyitott. Na ilyen Patriknál nem volt. Állítólag ez a második terhességnél gyakran előfordul, és egy viszonylag rövidebb szülés előjele lehet. De a belső méhszáj zárt, ugye ez az az alkatrészünk, ami akkor kell, hogy kinyíljon, ha érkezik maga a baba.
Szóval készül a testem, aminek nagyon örülök! És, persze a végén, amikor kitöltötte a doki a kiskönyvem, nem tudtam elmenni amellett, hogy ne jósoltassak vele. Bár tudom, hogy kevés orvosi alapja van az ilyesminek, és a tapasztalatra alapuló orvoslás, és orvosi megérzések tükrében feltettem a kérdést. "Doktor Úr, mit tippel? Mikor szülök?" Azt mondta, hogy nem ártana, ha nem a negyvenedik hétre szülnék, ilyen babamérettel. Könnyen meglehet, hogy a 38-39. héten megérkezik.
Két napja, mikor volt az az özönvíz szerű esőzés, akkor majdnem kiugrott a Kornél, mondta is a doki, hogy rengeteg nő volt mindenféle panasszal az ügyeleten aznap. Szóval a front valóban hat ránk, ez nem csak ilyen mendemonda dolog.
Már csak egy házi feladatom maradt a 36. heti vérvételt elintézni, amit lustaságból, és Patrik szempontból is a kórházban fognak megcsinálni a következő CTG előtt. Szóval izgi nap lesz mert éhgyomorra megyek ugye, de aztán meg ennem kell, hogy Kornél felkeljen. Erre jövőhét pénteken kerül sor.
Miközben pedig az anyagiakat rendeztük mondta is a szülésznőm, hogy: "Jézusom mekkorára be vannak dagadva a kezeim", és tényleg igazi manccsá változtak, ami a legkevesebb, ami durva, hogy fáj is. És mondta, hogy a baba mérete miatt ne izguljak, mert minden oké lesz. Végre olyan jó volt ilyesmit hallani, nekem ez annyira sokat jelent! Hamarosan beszámolok a következő CTG-ről!
