Azt hiszem Anyukám egész életében azon volt, hogy olyan értékeket adjon nekem, és a testvéremnek, ami egy egész életen át elkísér minket. Annak idején lázadó tini, vagy éppen gyerek fejjel nem értettem pontosan, hogy mit is szeretne. Nem azért mert nem volt egyértelmű, de egy kamasz fortyog belül, látja a madarakat, de nem hallja a hangjukat igazán...

Azt hiszem értitek mit akarok mondani. Én meg csak nem értettem, hogy miért kellene túráznom ahelyett, hogy egy homokos parton nyalnám a fagyim. A válasz mi sem egyszerűbb? Azért, hogy aztán legyen belőlem egy olyan valaki, aki most vagyok, másfajta belső értékekkel. Persze a dolog nem ennyire fehér, és fekete, de most ne menjünk ebbe bele, ez egy másik téma lesz majd egyszer.

Most éppen hatalmas divatja van a természetjárásnak, mindenki a föld energiáját szívja be, miközben mindent posztol. De nembaj, mert legalább nem egy kocsma teraszán ül, legalábbis akkor nem, amikor épp egy erdőben posztol. Szóval ez végtére is jó!

Patrik első szülinapi turnéjának utolsó állomása volt négy nap Kisbodakon. Anya már visszajáró vendége a nagyjából 300 lelkes falunak. Ami valóban egy kis ékszerdoboz a Duna-parti falvak között is, gyönyörűek a kavicsok, színesek a ladikok, régiek a faasztalok a helyi tavacska mellett, illatosak a farönkök, szépen kukorékolnak a kakasok, és van egy gólya a villanyoszlopukon. Ja, igen és valamiféle EU-s legvirágosabb falu díját is megkapták. Mi miért nem hallunk erről?

Talán azért nem mert, most sokan Dubaiig mennek, pedig itthon is elérhető ugyanaz a csoda, ha nem különb. Itt igaz nem úszkálhatsz vizimalacokkal a Piggi Beach-en, de megnézheted őket egy faluval arrébb a DODÓ Vadaskertben. és hát hány egy éves mondhatja el magáról, hogy megetetett egy szarvast. Vagy Te például simogattál már szarvast, az állatkereten kívül? Megtapasztalva mind azt a robosztusságot, erőt, fegyelmezettséget, ami árad egy ilyen agancsosból. De a kölcsönös tisztelet, és alázat példája volt, amikor ez a vad megengedte, hogy megérintsük. 

Szóval, amikor arról beszélgettünk, hogy hova menjünk ünnepelni, Kisbodakra esett a választás. Noha, amikor Norbival megkérdeztük Anyát, hogy mit lehet itt csinálni, csak ennyit mondott: "Semmit, mégis ezt látnotok kell". És így is volt, mindennap kinn voltunk sötétedésik, csak nem igaz, hogy semmit nem lehet csinálni. Hiába a két utcás falu, ezt mi négyen tettük színessé, mi festettük ki ennek a négy napnak minden percét, és már megint tanultunk valamit. Köszönöm, hogy megmutattad, és hogy olyan nagymama vagy, amilyen Anyuka vagy a mai napig. Szeretlek Anya!