Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Ha az állatkert még sok, az időnk meg kevés - Holnemvolt Park

2018. augusztus 21. - bfunnyy

 

 

Egyik nap úgy döntöttünk, hogy elmegyünk az állatkertbe ez még Patrik szülinapján volt. Aztán lehetett "holnemvoltos" kombinált jegyet venni, vagy csak sima állatkertit. Mi úgy gondoltuk, hogy az állatkert nekünk bőven elég, még felnőttként is egész napos program, nemhogy egy kisgyerekkel. Lényeg, a lényeg, hogy megbeszéltük legközelebb csak "holnemvoltolunk". Így is lett.

Kicsit nagyobb durranásra számítottam egyébként, mint ami ott fogadott. Ahogy beléptünk egy nyuszi simogató várt minket, amit  a gyerekek nem érnek el (a nagyobbaknak is nehézkes), szóval ez is csak úgy szimplán cuki. Aztán van egy céllövölde. Lássuk csak mi még: a 100 éves körhinta mellett, pedig két szokásos vurstlis körhinta, és egy mini szintén vurstlis óriáskerék. Szerintem ez egy kicsit a gyönyörű százéves körhinta kigúnyolása. Nem értem ezt a tengerbe vizet megoldást, na de mindegy. (Bár nekem a százéves körhintára felülni bakancslistás dolog volt, úgyhogy ezért megérte).

Ezekért a szolgáltatásokért odabenn külön kell fizetni egyébként, de nem pénzzel, hanem "sünnel". Sün zsetonnal, amit egy automatából szerezhetsz meg persze pénzért. Nem is tudom hány forint volt egy sün. Ez egy dolog, de a kasszánál nem mondják az embernek, hogy majd sünölni ne felejtsünk el, persze lehet tevékenykedni sünpénz nélkül is.

Például használhatjuk a játszóteret: ami nagyon kis kedves, de ma már a tematikus fa játszóterek szerte a városban elérhetők, így ez a része persze tök szép, meg jó, de belépő nélkül is lehet ilyen élményben része az ember gyerekének. Aztán, amit zseton nélkül még csinálhatsz, hogy megnézed az állatkertből lecsippentett háztáji állatok részt. Kecskesimogató, tehenek, tyúkok. De vannak még őzek, valamilyen a témához képest teljesen indokolatlan egzotikus malacfajta, és még a tevékhez át lehet kukkantani. 

Azon kívül a minden titkok nem tudom mije még nem működött, meg kis vonatozni lehet, ami az egész Holnemvolt Park egyik oldalán közlekedik oda vissza. Nagyjából 1 perces útra lehet számítani. Aztán, aki járt korábban a vidámparkban az még emlékezhet a hatalmas mókuskerékre, amiben még egy felnőtt is állva tudna futkározni, már ha működne, de sajnos amikor mi voltunk ez is "üzemen kívül" volt.

Szóval nem mondom, hogy nem éreztem jól magam, mert ez nem igaz, hiszen Patrikot az állatok tényleg elvarázsolják. Nyilván ezek olyan észrevételek, amiket csak a szülői szem lát. Azt mondom, hogy egynek jó, biztos, hogy jól mulat majd a gyereketek, de én egy kicsit úgy éreztem, hogy az állatsimogató nekem annyira az állatkert része volt, és ez ilyen két bőrt lehúzunk ugynarról dolog. De ezt leszámítva jó program, ahol a gyerek jól érzi magát, és értelmes dolgot tud csinálni, és élményt ad, az valóban jó program!

 01.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr614223585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása