Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Családdal futni szuper!

2018. augusztus 23. - bfunnyy

 

 

Patrik előtt Norbival sokat sportoltunk együtt. A kapcsolatunk eleji közös bulizásokat, egy szempillantás alatt szinte észrevétlenül váltotta fel a közös sportolás, teremben vagy a szabadban. De egyébként szerintem ehhez meg is kell érni picit (és ezt értsétek jól).

A sportolás minden életkorban fontos, és szükséges. De akik a suliban nem sportoltak versenyszerűen, azoknak egy kicsit nehezebb, legalábbis nekem az volt, mármint megtalálni azt a mozgásformát, ami az enyém. Az iskolai tesi órák szinte teljesen alkalmatlanok voltak arra, hogy megszerettessék a sportot, és igazából a kötelező feladatokkal teljesen elvették az ember kedvét mindentől. Egy kivételével: jártam plussz tesire anno gimiben, és például ezekről az alkalmakról jó emlékeim vannak, és ennek az az egyszerű oka, hogy ott különböző sportokat mutattak meg nekünk. Aztán voltak hozzám közelebb állók,és kevésbé közeliek.

Aztán a bulikorszakban az ember nem azzal foglalkozik, hogy jaj de felmenne a hegyekbe egy kicsit elvonulni. Az elmélkedésre ráérünk, ha már megtaláltuk azt, akivel ezt az élményt szívesen megosztjuk. Szóval így értem, hogy meg kell érni az ilyesmire. Így hát nekünk, mint családnak ismét kellett találni valamit, ami újra egységgé kovácsol minket, most már hármunkat. Mindezt túl a játszótéren, vagy a kifejezett gyerekprogramokon. Hiányzott a közös sportélmény.

Szóval mivel én a sportot a futás által szerettem meg, és ez nem feltétlenül magányos sport, ahogy azt sokan gondolják, így szemlátomást ez lett az új közös hobbink. Távtól függetlenül egy kis közös futás, ahova Patrik is eljöhet velünk. És hát az ilyen közösségi esemény többnyire gyerekbarát. Szóval cserébe  a babakocsiban töltött időért, Patrik is mindig játszhat az adott rendezvény gyerekrészlegén. Ez így mindenkinek kényelmes, és hasznos. Na hát az első ilyen alkalomról, elkészült a közös képünk, amit szeretnék, most megmutatni Nektek! Hátha Ti is kedvet kaptok!

39165059_374755279727496_6392608462710243328_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr714223577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása