Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Oltásnap

2018. augusztus 30. - bfunnyy

 

 

Már többször esett szó a blog életében az oltásokról. Mint azt már tudhatjátok oltás párti vagyok, bár annak idején mikor elkezdtük ezt az oltásosdit jó sok kérdés kavargott az én fejemben is. Még a Tv-ből is ez a téma ömlött rám,vagy csak én voltam kihegyezve a témára, végül is mindegy.

Aztán elkezdtem hozzáértő szakmai cikkeket olvasgatni, valahogy az internet adta lehetőségekből, és mások véleményéből, jó-és rossz tapasztalatából állítottam össze a saját verziómat. Aztán a házunkban lakó kisbaba fájdalmas elvesztése egyértelművé tette számomra, hogy én mindent be fogok adatni. Igaz a kisbabának a története nem függ össze be nem adott oltással, csak egyszerűen számomra az volt az üzenet, hogy én, mint anya attól amitől csak tudom meg fogom óvni a kisfiam. És az én álláspontom az, hogy ezekkel az oltásokkal megvédhetem őt.

Tudom, hogy sokan másképp vélekedtek, én megértem azt is, ha valaki nem így tesz, nem vitát szeretnék indítani ebből a témából. Mindenki a saját gyereke felől úgy dönt, ahogy azt helyesnek érzi. Én így érzem annak. Viszont ugye nem csak választható, hanem kötelező oltásokról is kell beszélni, és bizony több alkalommal előfordult korábban, hogy két esetleg a Rotánál, három oltást kapott egyszerre Patrik. Az a tapasztalatom, hogy egyszerre egy oltással könnyebben megbirkózik Patrik, és ez nem immunrendszeri kérdés.

Szóval szerencsére nagyjából Patrik 7 hónapos kora óta a doktornőnk partner abban, hogy ha én úgy szeretném, akkor egyszerre csak egy vakcinát ad be Patriknak. Így egy kis csúszásban vagyunk általában, mint a hagyományos rendszer. Viszont sokkal könnyebbek mindkettőnk számára az oltás utáni napok. És én úgy vagyok vele, hogy nekem nem fáradtság többször mennem, végtére azért vagyok itthon, hogy Patrik érdekeit szemelőtt tartva cselekdjek. Persze az, hogy többször kell szurira menni, nyilván kellemetlen, de azt az 5 percet leszámítva, sokkal nyugodtabbak az oltás környéki napok. Míg azelőtt egyszer majdnem kórház is lett a vége a magas láznak, ami (levertséggel párosult).

Így kaptuk meg ma az agyhártya elleni oltást, és ma új választható védőoltás létezésére döbbentem rá. A téma folytatódik. De ki kell hangsúlyoznom, hogy nem vagyok orvos, és a fenti bejegyzést csak a saját tapasztalataimra, és meglátásomra alapozom. Mindenki úgy tegyen, ahogy azt a saját orvosa mondja!

oltas.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7014223559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása