Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Szögre akasztottuk a szandit

2018. szeptember 13. - bfunnyy

Egy egy esős nap, és a hideg esték tanúskodnak róla, hogy bizony idén is beköszönt az ősz. Furcsa az egyre hamarabb ránk szakadó sötét. Mi még este nyolcig, ha tehetjük kinn botorkálunk, és ilyenkor már egyik másik este a pulcsi is el kell. Tavaly ilyenkor Patrik még csak három hónapos volt, a nagy pokrócba bugyolált sétáinkon kívül semmi dolgunk nem volt az ősszel. A hosszú szoptatós napok alatt pedig egyszerűen észre sem vettem, hogy forog a Föld, és egyszer csak rám zuhant ez a levélhullatós csoda ősz.

Most pedig majdnem tizenöt hónaposan Patrik fut, szalad. Én meg nem tudom, hogy ennyi idősen ráadhatok-e szandált zoknival, de azért csak csinálom. Szóval így rohanunk majd bele az őszbe, most is egy szempillantás alatt úgyhogy azt tettem, amit ilyenkor kell. Előre látó anya révén egy belvárosi kalandozással összekötöttük Macskapitányt, tudjátok ez a cuki kis cipőbolt, ahol Patriknak a cipőket vesszük már a kezdetektől.

Most is, mint minden ilyen alkalommal tanácstalan voltam, hogy milyen is a megfelelő őszi cipő Patrik számára. Főként azért, mert nemrég egy állapotfelmérésen javasoltak Patriknak supinált cipőt. Még jó, hogy megbízom az eladó hölgyben, már az elmúlt egy-másfél év alatt több mindent javasolt, és eddig mindig beváltak a tanácsai. Franciska ezúttal óva intett a suplinált cipőtől, és azt javasolta, hogy ilyet csak akkor vegyek, ha azt ortopéd orvos mondja. És milyen jól tettem, hogy hallgattam rá. Mert persze nem hagyott nyugodni ez a dolog. Úgyhogy dokinál is jártunk Patrik egészséges kis talpaival, aki elmondta, hogy semmi szükségünk ilyesmire.

Szóval idén ősszel egy tépőzáras, bőr Falcon cipőt választottunk. Egyébként, mint megtudtam ez egy magyar márka. Patriknak elég széles a lábfeje ezért is esett erre a fazonra a választásunk. Amire még figyelni érdemes, ha még most álltok cipővásárlás előtt, hogy: a cipőnek rugalmas talpa legyen, lehetőség szerint megerősített orra, hogy tovább bírja a kihívást, bőr legyen a szellőzés miatt, és megerősített kérge legyen, hogy megfelelő támasztása legyen az apró lábaknak.

Én azt mondom, hogy a ruha lehet bármilyen, de a jó cipő az elengedhetetlen a megfelelő mozgásfejlődéshez. Játékokban, és szinte bármiben megalkuszom mindenféle kategóriával, de azt gondolom, hogy a táplálkozás, és a cipő a két legfontosabb tényező ebben az életkorban. 

41702498_2155590391435604_7770118458674511872_n.jpg

Ha Te is ellátogatnál Macskapitányhoz, a Síp utcában (az Astoria és az Uránia között) megtalálod őt!

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5814238309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása