Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

„Nem fogadtam meg semmit csak, hogy jó leszek!”

2017. március 05. - bfunnyy

 

Szeretnék példa lenni, jó lenne ha jó példa lehetnék másoknak. Szeretnék tanulni a páromtól: magamról, a kapcsolatunkról, hogy milyenek vagyunk mi. Tegnap nagy bőszen írtam az apa jelentétének fontosságáról már az első pillanattól kezdve. Aztán elgondolkodtam, hogy vajon én úgy csinálom, ahogy írtam? Eleget beszélgetek vele az apa dologról? 


Úgyhogy tegnap egy „új-hagyományos” estét töltöttünk együtt. Elnézést az ambivalenciáért, de igen már nem az első ilyen alkalom volt, hogy meghitt komolysággal beszélgettünk, tervezgettünk. Korábban a szombat esték két (vagy több) jópofa pohár viszkikóla mellett teltek el.

Most átmenetileg jobbára marad a mézes tea. Régebben azt gondoltam, hogy egy kis alkohollal átitatott beszélgetés mindig lehet komolyabb, bensőségesebb. De ezek a félhomályos pillanatok nagyon hasonlítanak a korábbiakra. Persze ez most fura lehet, nevetek magamon, ha arra gondolok, hogy én vagyok most ennek a posztnak az olvasója, és te magyarázol nekem erről…
Egy viszonylag fiatal apukának 2017-ben elég felkavaró a kezében tartania egy két csíkos tesztet. Aztán egyszer csak elsimulnak a dolgok. Nálunk a párom szerint az első találkozás a dokinkkal fordulópont volt. Bár akkor még az ultrahangon számunkra szinte még egyáltalán nem volt kivehető az emberke forma, csak tudtuk, hogy az a szív amit a monitoron látunk kettőnktől dobog. Most először súlya volt a szónak: „MIÉNK”.
Azóta a hatodik hónapba léptem, és közben mind a hárman változtunk. Mi szépen növögetünk, közben terveket szövögetünk. Mint egy kis madár gallyról gallyra rakom össze az új fészkünket. Addig fiúból férfi, férfiből pedig apa emelkedik. Aki egyszeriben sokkal tudatosabb lett, de mégsincs szüksége gyökeres változásokra: „Nem fogadtam meg semmit, csak hogy jó leszek, a tőlem telhető legjobb. Ezért olvasom a könyveket a nevelésről. Szeretnék következetes lenni, és veled egy csapatban játszani. Ha mégsem egyeznénk, akkor pedig kettőnk között a gyerek szempontja legyen a döntő”.

Hogy milyen egy csapatban? Arról a következőkben!



A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr714223951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása