Vagyis az első CTG-kálvária #ctg #majdnemmegintbevarrtak
En azt gondolom, hogy igenis van az a pont, amikor tele lesz az ember lelke. Tudom, ez nagyon olyan kismamásan hormontúltengősen hangzik. Pedig valószínűleg, a „meg”áldott állapoton kívül sem érezném máshogy.
Már végre kezdem a fináléban tudni magam, ilyenkor az ember nehezen lavírozik a „Jézusom, hogy eltelt ez a 9 hónap” és az „Úristen még 27 nap” között.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy a 36. hétből kilépve, ma végre megvolt az első hivatalos CTG-m.
Lassan két hét telt el a kórházban töltött napok óta. Szerencsére mióta kiírtam magamból nem is annyira bánt már a dolog. De ma mégis újra hatalmába kerített a „Lehet, hogy be kell feküdnöm” vészjósló gondolat.
A mi Patrikunk szerintem egy jó forma, ha alszom alszik, ha ébren vagyok ő is csinálja a maga kis dolgát, de ez engem a legkevésbé sem zavar. Mi így vagyunk mi.
Ma reggel még én sem voltam igazán önmagam, amikor 8 órára bedöcögtem a CTG-re, vártam néhány percet, szólítottak, majd 20 perc után egyetlen magzatmozgást sem mutatott a gép. Én játszi könnyedséggel kezeltem dolgot, hiszen még én is aludtam, tudtam, hogy Patrik sem kezdte még el a napot igazán. A szíve viszont ütemesen kamatyolt, ahogy kell. Hol itt a hiba? – gondoltam.
Ma ultrahangra is mennem kellett, mire oda is kivártam a sorom azért egy egy láblógatást megengedett magának a kisfiam, csak úgy, hogy tudjam, azért itt van. Utálja az ultrahangot, én meg az undok nőt aki csinálta, úgyhogy akkor is odatette magát néhányszor.
Majd a dokimhoz kellett mennem, aki megvizsgált a női front is rendben volt. Tehát gondoltam, hogy végre vége. Megúsztam. Mehetek haza.
De nem! – Meg kell ismételnünk a CTG-t, ez így nagyon kevés lesz. Lépcsőzzön, igyon egy kólát, egyen egy csokit, ha ez sem hat, akkor befektetjük. Napi 3 CTG. És persze vannak speciális dolgok egy csörgő, vagy mesterségesen tudunk előidézni fájásokat ez nem kellemes, viszont akkor biztosan beindul a magzat. Amennyiben nem, akkor előfordulhat, hogy elfáradt a szíve, és sürgősségi császárra lesz szükség – hangzott az egyenesen abszurdnak tűnő válasz.
Mondanom sem kell levert a víz, mert tudtam, hogy a fiam csak alszik. Nincs semmi féle elfáradt szív, se más. Na, de az, hogy én tudom, hogy rendben van, az itt senkit nem érdekel. A tankönyv szava az úr! – Ne sértődjön meg, ez itt már nem magáról szól- azzal a lendülettel sarkon fordultam, kifosztottam az automatát némi cukor sokk érdekében, és közben csak arra gondoltam, hogy nem maradhatok itt. Ilyen blőd dolog miatt legalábbis nem. Nem ma.
Egy kardió edzést lenyomtam a kórház lépcsőin, persze egy sznikersszel és cukros kólával a kezemben, hogy nehogy kiessek a balanszból, majd visszatértem a bázisra. Ahol már megint csak nem érdekelt semmi, mondtam, hogy én leveszem a felsőm, mert lehet a gyereket elringattam a lépcsőprojektemmel, de rólam szakad a víz. Mondanom sem kell kissé zaklatott voltam.
Szerencsére a második menet hála a cukortöltetnek már jól sikerült, így ezúttal megúsztam a bent létet. Majd azt a jó tanácsot kaptam ultravalóul, hogy nincs szükségem ágyban fekvésre, de lassítsak le.
Ne értsetek félre a körültekintést díjazom! De nem értem, hogy miért várják el, hogy egy kiragadott húsz perc alatt hajtsanak végre mindenféle mutatványt a babák. Mi is emberek vagyunk, ők is azok. Miért kéne alvás közben is egyfolytában valamit csinálniuk, amikor mi magunk sem tesszük? Miért nem opció, hogy jöjjön vissza egy óra múlva, meg megint egy óra múlva, hogy legyen alkalmunk megnézni amikor valóban mocorog? Számomra felfoghatatlan, hogy csak bentlakásos módszerrel lehet megoldást találni az ilyen helyzetekre.
Valószínűleg kényelmesebb az ilyen esetekkel holtidőben foglalkozni, mint a hagyományos rendelési időben többször visszatérni egy valakire.
Azt gondolom, hogy elég aktív kismama vagyok, lehet más örül pár nap nyuginak, és egyfajta wellnessként tekint a fehér falak közt eltöltött végeláthatatlan óráknak, de én nem akarom hallgatni a csendet, ott nem, hacsak nem valóban szükséges. Mert nyilván a legdrágább kincset őrzöm a pocakomban, és miatta vállalom, amit kell! AMIT KELL!
