Amikor elhatároztam, hogy erről fogok írni eszembe jutottak a tini éveim, amikor még a kislányoknak szóló magazinokból akartam megfejteni az IGAZI titkát. Nehogy az legyen, hogy csak úgy szembe jön, és én meg nem veszem észre… 

Szóval ez a tipikus „Hogy szedjünk fel egy pasit 7 nap alatt” szintű történet volt. Na, de közben felnőttem, és egy biztossá vált ezek a tanácsok nem elegek a megállapodáshoz.

Végül, ha nem is a fent említett cikkek hatására, de meg van! Megtaláltam az igazit, sőt mára már szülők lettünk. Hogy történt mindez?

Korábban a Deák téri tó mellett a lányokkal azokon a bizonyos „nagy megbeszélős” estéken hányszor, de hányszor ostoroztuk a pasikat „mind hülyék, mikor jön végre egy normális” Miközben azt hiszem fogalmunk sem volt kit is keresünk, de talán előszöris önmagunkat…

Röviden mit mondhatnék: azt a valakit, akit el tudunk viselni, és nem mellesleg aki elvisel minket, úgy ahogy vagyunk és nem akar megváltoztatni, na meg mi sem akarunk belőle valami távirányítós action man figurát faragni.

1. Önbizalom, és viszlát féltékenység!
Ahhoz, hogy gördülékenyen működjünk el kell kerülni a túlzott féltékenységet, és ahhoz pedig mi kell? Az, hogy tisztába kerüljünk magunkkal.
Nekem kellett egy év társ nélkül, hogy meglássam, hogy ki vagyok és, hogy megtanuljam mennyit érek. És még egy fontosat: megtanuljak egyedül lenni. Néhány évnyi párkapcsolat és egy botrányos mármár filmbeillő szakítás után úgy döntöttem felhagyok a szerelemmel. Nem görcsöltem többet a dolgon. Teljesen átformáltam a gondolataimat, és elhatároztam, hogy másnaptól diétázom és edzek, így is lett. Tudtam, hogy ameddig magammal nem számolok el, addig nem fog működni senkivel. Mert nem nyomhatom rá egy palira sem a saját elégedetlenségemet, ugyanis az csak féltékenységet szül. Szóval kezdésnek életmódot váltottam.

2. Sport
A szingliség korai szakasza nagy űrt is jelentett, amit igyekeztem betölteni egy mégnagyobb szerelemmel: a sporttal. Elkezdtem egyedül eljárni futni, és kondizni, nem akartam várni senkire. De idővel ez is kevés lett. Kihívás kellett, és versenyzés, húzóerő ha úgy tetszik, amit a futó klubok, és a fitnesz napok tökéletesen kielégítettek.
Majd szép lassan nem csak a kilók, de a gátlásaim is leolvadtak rólam. Sőt azon kaptam magam, hogy a félmaratonra készülök. Igaz egy sérülés miatt ez nem jött össze 16 km-nél megálltam, ezen a ponton megintcsak számot kellett vetnem, és el kellett fogadni a korlátaimat mielőtt tönkreteszem magam.
Így hát befejeztem az önostorozást és visszavettem az edzésből, ami ekkorra már hétnapból hetet lefoglalt, sokszor kétszer is lementem naponta. A felvállalt kilókkal pedig felvállaltam magamat is. Tisztába kerültem az adottságaimmal, hogy valószínűleg tartósan nem fenntartható állapot nálam a soványság, de a cél sem ez volt többé. Pusztán a testi egészség, ami meghozta a régóta áhított belső egyensúlyt.
3. Le kell számolni a múlttal
Ugyanakkor a beforratlan sebek nem engedtek közel a szívemhez senkit. Egy estén számot vetettünk a lányokkal az élet nagy dolgairól, és elmeséltem nekik, hogy randizgatok valakivel, és hogy hogyan alakulnak a dolgok közöttünk. Hozzá tettem persze, hogy nem veszem komolyan az egészet (nem akartam csalódni). A többiek pedig felnyitották a szemem, hogy itt az idő, adjak a srácnak egy esélyt, mit veszíthetek!?
És, akkor rájöttem, hogy meg kell hallani, ha valaki kopogtat az ajtónkon, igaz akkor még fogalmam sem volt, hogy kit engedek magamhoz közel. Csak azt láttam, hogy van egy fiú, aki teljesen máshogy néz rám, mint eddig bárki, és nem tagadom ez tetszett.

4. Kell egy kis plusz
A kezdeti rózsaszín ködben könnyen mennek a dolgok, de sokszor amilyen hévvel érkezik a szerelem olyan gyorsan véget is ér. Jó esetben viszont elpárolog a köd a szemünk elől és felváltja valami sokkal velősebb. A kérdés, hogy felváltja-e? Nálunk így volt, biztos, hogy mindehhez szükség van a kémiára is, de nem csak arra. A közös hobbijaink megtöltötték színnel a mindennapokat. Ma már együtt edzünk, együtt biciklizünk, sőt a zenei ízlésünk is hasonló.
Három éve, hogy együtt élünk és töretlen a tisztelet kettőnk között. Nem csak megtalálni kell a másik felünket, hanem megtartani is, közhely ide vagy oda, de tény ha ez sikerül mindkét fél részéről, akkor megvan.

Mindennap próbára tesz minket, más megoldandó dolgokkal találjuk szembe magunkat. De nálunk nem telik el úgy este, hogy ne kérdeznénk meg egymástól (!), hogy kinek milyen napja volt. És, ha mégis falba ütközünk, akkor megpróbáljuk még melegében kezelni, és nem fekszünk le haraggal.
Bárkiből lehet igazi a kérdés csak az, hogy akar-e az lenni? Mi akartunk egymás „igazijai” lenni, gyűrű nélkül, papír nélkül és ma már egy két hónapos kisfiúval az oldalunkon.