Vannak dolgok, amiket különösen utáltam a terhesség alatt, és a durva az, hogy a mai napig szembeköpnek a kérdéssel: „terveztétek, vagy becsúszott?”. Érdekes, hogy az emberek mennyire szeretnek vájkálni, és ha tehetnék néhány percre gyakorlatilag mellénk bújnának „abban” a pillanatban. Ez szerintem több szempontból is sértő.
A gyerek elkészítése eléggé összesimul a gyerek jövetelével, ezzel együtt úgy gondolom, hogy vannak körülöttünk olyan személyek, akikkel bensőséges a viszonyunk, akikkel megosztjuk a részletek egy publikus részét. De, sajnos vannak olyanok is, akiknek kénytelenek vagyunk válaszolni, általában: valamit…
Én körmösként dolgoztam mielőtt elmentem szülni, és hát szó, mi szó a vendégek egy része (tisztelet a kivételnek!) sem kímélt a kínosabbnál, kínosabb kérdésekkel. Amit egyszer majd szintén megosztok veletek, de ami tény, hogy nem sokan hagyták ki a kérdést, (és nem csak a vendégek): „Hogyan készült?”. MÁRMINT? Felmerül a kérdés ilyenkor: „Ne haragudj, nem figyeltél annak idején bioszon, szűz vagy, vagy csak ennyire bunkó? Amúgy a kisbabámról beszélsz…”
Szóval itt nem tudom, hogy a mikéntnek, melyik, avagy mindegyik részét meg kéne-e osztanom. De szerencsére van a magánéletnek egy olyan aprócska kis szeglete, ami csak a miénk. Na, ez pont az!
Annyira megalázó, amikor szegről végről szembesülök a kérdéssel, hogy terveztük-e. Ez egy nyílt levél mindenkinek, aki nem bírta ki, hogy ne kérdezzen, aki nem érti, hogy a várandósság az ember életében egy nagyon bensőséges, és meghitt dolog. És a válasz (dobpergés): Igen, nagyon vártuk Patrikot.
Annyira megalázó, amikor szegről végről szembesülök a kérdéssel, hogy terveztük-e. Ez egy nyílt levél mindenkinek, aki nem bírta ki, hogy ne kérdezzen, aki nem érti, hogy a várandósság az ember életében egy nagyon bensőséges, és meghitt dolog. És a válasz (dobpergés): Igen, nagyon vártuk Patrikot.
De, ha nem terveztük volna, vagy bárki nem tervezte korábban a kisbabáját, de szeretetben neveli, és várta a pillanatot, hogy először megérinthesse, megsimogathassa, és a szíve minden szeretetével szereti. Kit érdekel, hogy abban a pillanatban, mikor két kis parányi részecske találkozott, mi is volt a fejekben.
És, én nem értem, hogy amikor valaki meglátja egy ismerősét nagy pocakkal, vagy az újszülött kisbabáját csillogó szemekkel, akkor miért ez az első kérdés. Rég nem látott, már, már ismeretlen ismerősök pletykára éhezve áhítoznak a válaszra: „becsúszott”.
Most már anyaként tudom, hogy milyen súlya van ennek a kérdésnek, és hogy mennyire rosszul esik, amikor mások a tapintatlanságukkal próbálnak ránk aggatni nem létező bélyegeket. Hiszen a választ „becsúszott” még számtalan felesleges, és mondvacsinált jelzővel párosítják, hibásan.
Pedig az igazság ennél sokkal egyszerűbb, puhább, és édesebb. A legcsodálatosabb dolog az életemben, hogy Patrik minket választott szüleinek! Szeretlek kisfiam!
