Mindenkinek van egy szüléstörténete, mindenkié más, egyedi, bensőséges, gyönyörű, és szuperfájdalmas. Az enyém pedig nyilvánvalóan kitalált történet, a valósággal való egyezés csak a véletlen műve…
Sehol nem volt senki, én üvöltöttem, Norbi pedig mikor látta, hogy ennek a fele se tréfa (látszik, hogy már anyuka vagyok), szóval mikor Norbi látta, hogy rohadt nagy a baj, kiszaladt a szülészeten orvosért. Egy szőke szülésznő, épp Viberen pötyögött vissza, mikor a Norbi mondta, neki, hogy nagyon rosszul vagyok, és hozzanak nekem fájdalomcsillapítót vagy valamit.
Ezeket a részeket, már csak a Norbi tolmácsolásában tudom megosztani veletek ugyanis én itt sok mindenre nem emlékszem. Szóval a nő némi kelletlenséggel, nagy nehezen bejött hozzám, és ennyit mondott: „Ajaj-ajjaj”. Na, valahogy ekkortájt előkerítették a szülésznőt, aki épp egy másik projektben volt. Már ketten tanácskoztak nekem hátat fordítva, és ugyan csak szeletekre emlékszem a történetből egy mondatot kristálytisztán hallottam: „Még egy nyomás, és szétszakad”. Közben a gátmetszéshez készítették elő a dolgokat, aztán végül még az utolsó utáni pillanatban sikerült megúsznom „ép bőrrel”.
Persze még ekkor sem volt sehol a dokim, csak a nevét mondogatták, hogy hol van, meg, hogy épp műt. Szóval egy császármetszésen volt. És eközben, Patrik gőzerővel próbált világra jönni, de doki még mindig nem volt sehol. Azt tudom, hogy amikor kinyitottam a szemem, ott állt egy viszonylag fiatal srác (doktor úr), sötétkék ruhában, és mondta, hogy mit csináljak. Én pedig csináltam, aztán a következő kép az annyi, hogy mire kinyitom a szemem már a saját dokim áll mellettem.
Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de maszkban volt, műtős cuccban. Norbi szerint, úgy ahogy volt véres ruhában termett ott. Mivel tényleg szempillantás alatt pörgött le az utolsó pár perc, ezért esélye nem volt átöltözni… Persze mint azt már említettem ki foglalkozik ilyenkor a higiéniával.
Két tolófájásból tehát kint volt a kisfiam, szuper gyorsan fejeződött be a nyolcórányi vajjúdás. Én pedig állítólag úgy csináltam a dolgom, mint aki már szült életében. Nem is csoda, úgy voltam vele, hogy még egy ilyen fájdalmat én biztos nem bírok ki, szóval összeszedtem minden erőmet, és megszültem. Általában egyébként nyolc-tíz tolófájás is kellhet ahhoz, hogy megszülessen egy csecsemő. Patrik világrajövetele pedig gyors volt, bár nem a kisfiam sietett ennyire, valószínűleg az egekbe tolt oxitocin hatására pörögtek fel az események ilyen durván.
Olyannyira hirtelen, hogy szegényt el kellett kapni. Szerencsére a szülésznő ezúttal észnél volt, így teljesen egészségesen megszületett, természetes úton. Érdekes, hogy nem sírt fel, egyből a hasamra tették, megvárták, amíg pulzál a köldökzsinór, és csak azután vágták el a kilenc hónapon át tartó köteléket. Pontosabban vágta el Norbi, naná, hát fodrász, és talán nem túlzok, ha ez volt a legszebb dolog, amit valaha ollóval csinált, vagy inkább legmeghittebb.
Közben pedig Patrik próbálta emelgetni a kis fejét, és csak bámult ránk a hatalmas szemeivel, nem olyan volt, mint egy újszülött. Nem volt már rajta magzatmáz, és aránylag vérmentes. Szóval csak úgy próbált nézni minket. Én pedig mindenkit kérdezgettem, hogy: „Kap levegőt, kap levegőt” úgy a cicimbe fúrta a fejét. Mire végre valaki megnyugtatott, hogy kap.
Ja igen, és egyébként sehol nem volt a négy kilótól 3430 grammal érkezett a világra <3. (Ma pedig kereken 8 kiló).
Így jött tehát a világra. Keserves fájdalom volt az ő születése, és ami ezután várt rám az talán nehezebb volt, mint maga a szülés. Ezzel együtt minden percét végigcsinálnám újra, hiszen tudom, hogy a világ legnagyobb boldogságát hozta magával, és ennek éppen ma négy hónapja! Köszönöm, hogy vagy nekem Drága Kisfiam!
Amit pedig elmondhatok, hogy ha Norbi nem lett volna mellettem teljesen egyedül egy szobában magamra hagyva szültem volna meg a fiamat. Életünk legjobb döntése volt, hogy együtt csináltuk végig, köszönöm neked Szerelmem! És senkit az égvilágon nem érdekel, hogy szép oldal, meg csúnya oldal, amikor egy ekkora fájdalomban, és ekkora örömben együtt osztozhatunk. Ez egy varázslatos pillanat, amit örökre a szívünkbe zártunk!
Bármennyire is telik múlik az idő, amit rettentő nehéz feldolgoznom, hogy egy hajszál választott el attól életem legkiszolgáltatottabb helyzetében, magamra hagynak engem, magunkra hagynak minket. Ígéretet kaptam, hogy nem kell úgy szülnöm, mint Afrikában, és bár színes falak között csináltam a dolgot, nem sokban különbözött, hogy egy belvárosi kórházban történt, vagy a távoli Afrikában.
De erről, majd máskor…
