Tudjátok sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, hiszen bár a blogom személyes témájú, a párkapcsolatomról nem szeretek beszélni, csak közvetve Patrikon keresztül. Most viszont kivételt teszek, mert különleges nap ez a mai. Éppen ma három éve, hogy megismertem, és beleszerettem Norbertbe.
Hihetetlen mennyi minden fér bele három évbe. Nem mindig könnyű egy fodrász „feleségnek”. Az elején nehezebb volt, amikor még nem szoktam hozzá, hogy mindennap, késő éjjel és hétvégén is egyfolytában pittyegtek az alkalmazások, csörgött a telefon. Lányok mindenhol, cukiskodó kommentek, és szívecskék. Én pedig igaz még csak fél éve, de itthon vagyok, és csinálom a legédesebb, és a legnehezebb munkát. A színfalak mögül követem az eseményeket.
Az elején bevallom féltékeny voltam emiatt. Persze már jó ideje nem téma nálunk, ha egy lánnyal írogat, ha egy lánnyal telefonál, vagy ha ismeretlen lányok jelölgetik. Hiszen fodrász, ez a munkája, és ebből a sok pittyegő üzenetből van mindaz, amiből én összerakom azt a fészket, ahova boldogan jön haza. Ahol pihen, ahol szeret, ahol apa. És ahol már mondhatom, hogy nem egy féltékeny barátnő várja haza, sőt.
Hogy mégis miért írom ezt le? Mert az idők során megértettem, hogy ez a minden értünk van. Szóval köszönöm, ha írtok, ha hívtok, ha elismeritek, hogy jó abban, amit csinál és persze, hogy olvastok azt külön köszönöm! Mindenkinek! Én már nem csak a barátnője vagyok, már régen nem. Hanem a társa, egy igazi társnak pedig az a jó, ami a másik felének is az. És nem azért mert ezt kell mondani, hanem őszintén, és komolyan így gondolom.
Talán minden ilyen felismeréssel egyre közelebb leszek ahhoz, amit csak nagybetűs NŐ-nek hívnak. Mert persze az anyaság is nővé varázsol, de csak részben. Igazán szerintem akkor válunk nővé, amikor olyan önzetlen társak leszünk, akik mindent megtennének a másik felükért. Legyen szó arról, hogy az esti saliba, inkább a saját tálamba vágom a punnyadt paradicsomot, nem a Norbertébe, még ha nem is tudná meg, ha épp fordítva csinálnám (nevetek).
Nyilván ennél jóval többről van szó. Korábban azt hittem, hogy az első napok határozzák meg, egy kapcsolat jövőjét, hogy a rózsaszín köd mennyisége, és mértéke dönti el, egy-e az utunk. De, mai fejjel nem így gondolom, nem azért mert nincs köd, vagy ne lett volna. Csak annyi, hogy évről, évre érünk be, érünk egymáshoz, csiszolódunk. Megértjük, és meghallgatjuk egymást, ha pedig veszekszünk, rövid időn belül rendezzük a dolgainkat.
Az, hogy jól működünk mi együtt, nem azt jelenti, hogy tökéletes minden. Hanem csak annyit, hogy odafigyelünk egymásra. Mert szerintem nincs titok, vagy ha mégis van, akkor az ennyi csak. Hogy én legalább olyan fáradt vagyok estére, mint Norbert egy egésznapi munka után. De nem fekszem le, megvárom, csak, hogy megkérdezzem milyen napja volt, még akkor is, ha már szóról szóra tudom a választ.
Mi a családi menetelés miatt holnap karácsonyozunk. Lehet, hogy másoknál is szokás ez. Most pedig három év után, végre hármasban töltjük az ünnepeket, legalábbis a nulladik napot mindenképp. Mostanában sokszor meghatódom, nem tudom mi lesz, ha ott leszek frissen mosott, kacsazsírban pácolódott hajjal, az új harisnyámban, és a horgászpapucsomban a tűlevelek alatt.
Felnőttem, felnőttünk, és mostanra egészen biztosan mondhatom, hogy megtanultam szeretni, jól szeretni.
Boldog évfordulót Szerelmem!
Boldog karácsonyt Mindenkinek! A lányoknak is :)
