Ez az Ákos dalszöveg jutott eszembe, a mostani állapotról, ami Patrik és közöttem kialakult. Azt hiszem, nem voltam eléggé jó anya, nem figyeltem a jelekre eléggé.(Bár egy barátnőm azt mondta a minap, hogy amíg aggódsz, hogy jól csinálod-e, na addig jól csinálod!) Legalábbis nem mindenre, persze most ha hiszitek, ha nem, nem ostorozom magam, hiszen nekem is tanulnom kell a fiamtól, nem csak ő tanul tőlem. Ezek a tények, és azt hiszem egy ugyan rövidebb ideig nem vettem észre, hogy egyszerűen nem elég neki az, hogy még mindig csecsemőként kezelem. Ez egy vicc volt már.
Ha épp nem főztem, boltban voltam, vagy ki tudja mit csináltam itthon, akkor vagy az ölembe vettem és babusgattam a fiam, vagy a járókában hagytam, hogy magában elmachináljon. Na persze ebben még nem lenne semmi kivetni való, de képzeljétek el, hogy már néhány hete állandóan csak elégedetlenül morgott, a kedve sem volt annyira jó, mint általában, és kevesebbet is gügyörészett. Kicsit aggasztott a dolog, de azt gondoltam, hogy ez egy ilyen időszak, majd túl leszünk ezen is.
Aztán rájöttem, hogy igazából csak kicsit elfáradtam, elvesztettem a balanszot a fontos, és a kevésbé fontos dolgok között, és ez csomó mindennek a rovására ment, de szerencsére észbe kaptam, bár ehhez jól jött egy "külső" szem is. Norbinak nagy hajtás volt karácsony tájékán, ahogy ez a fodrászatokban lenni szokott, itthon is, pontosabban nem is voltunk itthon. Patrikkal egész decemberben, jöttem, mentem a lakást csinosítgattam, főztem... stb. Oké, hogy koszos lakásba nem jön a Jézuska, de állj, az ablakokat már csak azért nem mostam le, mert végképp nem fért bele az időbe, bármily hihetetlen is ez.
Tehát Norbi itthon volt velünk végre egy picit, és a közösen eltöltött idő rendkívül tanulságos volt. Észrevettük, hogy Patrik már nem csecsemő, térre és szabadságra van szüksége, és az apró kis szintjén lehetőségekre, hogy válasszon mit szeretne. Miből szeretne inni, vagy mivel szeretne játszani, és meg kell mondjam, hogy egy hét alatt bámulatosan sokat fejlődött. "Probléma" volt, hogy hason fekve törzsből tartotta magát, és nem a karjaival, mióta a földön próbálkozik a fekve nyomással, nem a puhább járóka szivacsán sokat erősödött a kis karja. Sőt a morgása is javult, már már alig hallható, persze azért az akaratosság ébredezésével ez azért nem teljesen kiküszöbölhető, na de ezt nem is bánom.
Ez egy olyan hét volt, amikor nem mostam és porszívóztam mindennap, a fürdőszoba sem ragyogott, de éltem végre. Nem egy mókuskerékben voltam. Megbeszéltük, hogy most én is szabin vagyok, persze főztem, meg azért alapvető rendet tartottam, de ez természetes. De ezt tudtam úgy csinálni, hogy közben Patrikkal Norbi foglalkozott, így egy valamit sikerült hellyel közzel koncentráltan csinálni. Fú, felemelő érzés egyszerre majdnem egy dologgal törődni.
Na igen, és a napirend az nálam állandó probléma, hogy mire végre valami kialakul jön a gyerek foga vagy valami belerondít a már már órához igazított projekthez. Most új szempontok szerint ezt a dolgot is sikerült értelmes mederbe terelni, ennek köszönhetően írok például most. Hogy ezzel, hogyan is birkózunk meg a következőkben mesélek!
