Tény, ami tény mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra, még annak is, akinek gyereke született. Persze átalakul az élet, és nem arról van szó, hogy minden pénteken és szombaton magas sarkúban parádézol a Bazilika macskakövein. De a gyerekkel nem szűnhet meg minden más, és nem árt, ha megmaradunk önmagunknak, jóllehet ez egy merőben lightos verzió, amit képviselünk.
Vicces belegondolni, hogy annak idején tényleg órákig hangolódott az ember, ha nyakába akarta venni a belvárosi éjszakát. Jelentse ez azt, hogy ruhák után vadásztam, vagy, hogy már kora este egy kiskocsmában piázgattunk a barátokkal. Most persze, a buli előtti fürdés, hajmosás, sminkelés triót a gyerek alvásidejéhez igazítottam. Az alapozás pedig, hogy úgy mondjam elég viccesre sikeredett, amikor egy régóta a polcon porosodó maradék vodkát teával lehúztam, utat engedve az itthon édes problémáinak, mintegy ezzel hangolódva az estére.
Bevallom nehezen vettem fel a régi ritmust, átalakultam, megváltoztam. Hiába ott a nagy lehetőség kicsit fürkészni az embereket, ne értsetek félre, nem a pasivadászatot értem ezalatt, hisz én már lelőttem a magam vadkanját. Sokkal inkább, amikor úgymond helyezgeti magát az ember, hogy hol is áll azon a bizonyos ranglétrán. Míg régen a fiúkat néztem, addig most egyfolytában arra gondoltam: vajon tudják, hogy anya vagyok!?
Egyébként, ha tudják, ha nem, nem bánom ez egyértelmű, sőt büszke vagyok rá, hogy van egy kisfiam. Ezzel együtt jó volt elmenni, kicsit beleharapni abba az életbe, ami régen a mindennapjaimat jelentette. Ugyanakkor jólesik a felismerés, hogy alapvetően már nem vágyom a bulizásra. Felemelő érzés a magaménak tudni egy családot, aminek bizonyos szempontból én vagyok a középpontja. Hogy ez ténylegesen mit is jelent, arra a másnap tökéletes görbe tükör.
Szóval ötre hazaérni, és Patrikkal hétkor kelni, na azt már mondanom sem kell, nem volt akkora buli. Fájt a hasam, álmos voltam, és úgy éreztem, hogy legszívesebben azt mondanám neki, hogy: „Kicsim, anya ma szabin van”. Csakhogy egy anya soha nincsen szabadságon, és apa hosszúra nyúlt éjszakai műszakja pedig a reggeli munkába menettel véget ért. Nem hiába egy anya az év mindennapján, a nap huszonnégy órájában jelen van, akkor is, ha épp elhagyja a bázist hosszabb, rövidebb időre. De nincs pihenő, vagy éppen igen, de annak borsos ára van.
Így hát a másnapot egy kicsit elnyújtott délelőtti csendespihenővel igyekeztem indítani. Ami után ugyanúgy ment minden, ahogy általában (kivéve engem, nem vagyok már a régi). Piac, etetés, altatás, főzés, etetés, fürdetés, mindeközben persze non stop játék, vagy jöhet épp bármi, amit az anyaélet megkíván.
Nem panaszkodom, de egy biztos, hogy egy anya másnapossága nem egy napig, hanem legalább három napig tart, és ez nem is az elfogyasztott alkoholmennyisséggel, sokkal inkább a nemalvás mértékével egyenesen arányos. Amit, ha nem igyekszünk mi hamarabb bepótolni, akár végzetes is lehet. Legalábbis ezt éreztem. Tény, hogy nagyszerű dolog, ha az ember tud tartani egyfajta balanszt az életében betöltött szerepek között, de a mellékelt ábra szerint kétségkívül úgy tűnik, hogy az anyaság kiütéssel győzött.
