Sokak számára elképzelhetetlen néhány napot a négy fal között tölteni, én is ilyen vagyok. Egy betegség otthon, vagy csak az extra szabadnapok, amikor épp valahogy senki nem ér rá a közös programra, hát igen homályosan még él bennem a kép, hogy ez tudott unalmas lenni. Végülis, ha csak egyedül vagy a pároddal laksz, és dolgoztok ketten olyan eget verő szemetet, és rendetlenséget nem csináltok, ha mégis, akkor meg majd takarítasz, ha kedved lesz.
Aztán ez a furcsa nihil egy szempillantás alatt képes fejetetejére állni egy gyerek születésével, olyannyira, hogy egyenesen sértő, ha valaki megkérdezi: „És, nem unatkozol?”. Micsoda!? Nem, de nem elég egyszerűen nem unatkozni, és mosómedve módjára egésznap egy fityulában takarítani, egy csipetnyi értelemmel is kell fűszerezni azokat a mindennapokat. Persze nem csak egy gyerek születése miatt kényszerülhet az ember otthonlétre, minden egyes ilyen élethelyzet más fakultatív program után kiált.
Mi magunk alakítjuk az életünket, egy gyerek születése pedig nem csak egy szakasz, hanem egy életre szól, de legalábbis közel tizennyolc évre biztosan megvan a kötelező program, aztán már jó esetben lazulnak a láncok. Az első időszak mégis egy édes börtön lehet egy olyan embernek, aki a munkát, a szórakozást, a sportot, és az alvást pepitában űzte, vagyis nekem.
Bár visszatekerve a dolgot, valójában a terhesség utolsó időszaka volt a legnehezebb, se teendő, se cselekvő képesség. Aztán az első hónapokban sem lazult a dolog, én és a kisfiam a mellemen keresztül folytattuk mindazt, amit a kilenc hónapnyi felvezetés alatt elkezdtünk. A kis szimbiózisunk bár továbbra is jelen van, azért néhány órácskányi kimenőm akad. Vagyis ki kell csiholni abból az átkozott huszonnégy órából. Ezt egyesek gyantázásnak, mások gasztro perceknek, vagy bármi is legyen az, én egy lélegzetvételnyi pihenőnek konkrétabban a gyerek alvásidejének hívom. (Ehhez persze kell lennie kialakított alvás időnek, amíg ez nincs, addig énidő sincs).
Akiknek nincs gyerekük általában azzal jönnek, hogy: „Ha nem alszik a gyerek éjjel, legalább akkor aludj, amikor a pici alszik napközben”. Persze van ilyen is, de ez csak a végső eset, a végkimerülés, addig pedig teendőim vannak, és soha nem érek rá. (Pont ahogyan a nyugdíjas nagyszüleim mondják, napirend van, és programok, nincs idejük). Nekem sincs, illetve Patrik most, épp alszik, és ez például az én egyik imádott elfoglaltságom, hogy a némaságomat „papírra vetem”.
Értitek, egésznap gyereknyelven folyik a diskurzus, szükség van felnőtt tartalomra, ha értitek mire gondolok. Szóval igen, kell a felnőtt társaság, a komoly, vagy éppen laza témák, de a velünk azonos szinten.
Szerintem ez az egyik fő elem, de ami még fontos, ne hagyjuk, hogy a fejünkre másszanak a játszótéri anyukák, és az arcunkba tolják, a világ legcukibb kakis pelenkáját. Persze mindegyikőnknek szüksége van rá, hogy megossza a mindennapjait, nekem is, vannak kisgyerekes barátnőim, és egész biztos, hogy én is beszéltem már a kakiról. De az anyaság csak egy szelet, éppúgy ahogy a nő is. Miközben nő vagyok anya is vagyok, de ez fordítva is igaz miközben anya vagyok, nő is vagyok. Szóval le kell higgadni, van más is a világon. Kellenek külsősök, más témák, más emberek, csávók.
Csávók!? Merülhet fel a kérdés, de igen. Itt nem a szexi kertészfiú mítoszáról van szó, hanem a fiúsan csajos témákról. Tudjátok melyik havernak mivan a nőjével, szerelik-e a kocsiját, jár-e épp edzeni vagy bánom is én. Nem mellesleg nekik mindig sokkal jobb pletykáik vannak, mint nő társainknak, szóval le kell porolni a régi kapcsolatokat. Nem azt jelenti, hogy önző módon húzogatjuk az emlékes fiókokat, aztán ami kiesik, azzal elszórakoztatjuk magunkat, hanem, hogy kezdünk visszatalálni a régi önmagunkhoz. Közelíteni az elveszettnek hitt ex-életmódunkhoz.
Valaki megboldogult életmódot emlegetett!? Na, akkor itt ugyanaz a valaki jó régóta nem cimborál a mérleggel, meg a tükörrel. Igen! Ez is én volnék, vagy voltam. Persze az ember egyfolytában gondolkozik, hogy milyen fürdőruhában lehetne milfes a strandon, és amikor az egyberészes plusz egy pendelynél tart, na akkor csinálni kell valamit. A régi képek nézegetése közben elfogyasztott tábla csoki nem a hatékony megoldás, ezt tapasztalatból mondhatom.
A kifogások emberének lenni sem célra vezető, mert ugye a babakocsim nem futós, a sport cuccaim nem elég kényelmesek, a futócipőmet, pedig nem ekkora súlyfeleslegre találták ki szóval fáj benne az ember lába futás közben. De, mindez a kép ugyebár nem fog megszépülni, a pénzköléstől, szóval kell egy alkalmas hely elkezdeni a sportot.
Én például megvártam, amíg csinálnak a közelünkbe egy futópályát. De egyébként ehhez szerencse is kellett, úgyhogy nektek ennél szerényebb vágyakat javaslok a jó eredményekhez. Ritka, hogy az ember vár valamire, és az ott terem. Viszont, ha már sikerült erősen mantráznom a dolgot, és összejött nem kerestem újabb kibúvót, és a kis porontyommal együtt belevágtunk a futó-mami életmódba. Aminek anyánál, csak apa örül jobban. Ez pedig elég motiváló tényező.
Mert hát az anya élete akkor szép, ha nem csak a nappalai, de az éjszakái is színesek. Ehhez pedig nem árt csinosodni.
