Így Valentin nap tájékán nem nehéz szentimentális hangulatba kerülni. Ha akarjuk, ha nem már sok évvel ezelőtt begyűrűzött hazánkba is a szokás, miszerint február 14-én habcsók ízű piros mázzal vonnak be mindent: piroslanak a virágosok, a kisboltok és a nagy áruházak. Már lassan nagyobb a felhajtás, mint karácsonykor.
A közösségi média tele lesz lánykéréses videókkal, de ha erre nem is, arra biztos alkalmas ez a nap, hogy bár nem ünnepeljük, ha mégsem kapunk semmit, akkor jól megsértődhessünk. Baromság, de ilyenek vagyunk, és manapság ez nem csak a nőkre igaz.
Mi azért Norbival kicsit máshogy kezeljük a dolgot, valamit intézünk általában egymásnak, de csak jelképesen. Viszont néhány évvel ezelőtt, aznap minden megváltozott. És, nem! Nem, az jön, amire gondolsz. Kaptam egy bordó biciklit, ha nem is konkrétan Valentin napra, de aznap. Ott állt a kertben, szépen letisztogatva, és arra várt, hogy annyi év kihagyás után beleszeressek megint.
Mondanom sem kell, sikerült. Korábban tiltakoztam ellene, kiskoromban mindig erőltették, hogy a rám általában jellemző súlyfeleslegtől játékos formában megszabaduljak, de ezzel nem szerettem bele a két kerék adta szabadságba. Legalábbis volt egy lázadó korszakom, amikor ágáltam ellene, holott korábban a Balatonon töltött nyarak egyet jelentettek a kerekezéssel.
Tehát attól a naptól kezdve, hogy megkaptam a „felnőtt biciklim” nem lehetett levakarni a nyeregről. Mindegy volt, hogy február van, és jéghideg. Szokták mondani, hogy nincs rossz idő, csak rosszul felöltözött biciklis. Mondjuk, hogy igaz. Legalábbis engem innentől fogva nem érdekelt semmi, csak az, hogy mehessek, hogy saját rekordot dönthessek az újdonsült paripámmal.
Általában a hétvégi biciklizéseinkhez mindig kitűztünk egy célt, néha csak egy fagyit akartunk elnyalni, de egyszerűen harminc kilométer alatt nem ment. Nem volt értelme elindulni. Bejártuk Budapestet, a Budapest környéki helyeket, a Velencei tavat, a Balatont… Letöltöttünk, és kiolvastunk minden lehetséges dolgot, ami ahhoz kellett, hogy minél tudatosabb bringások legyünk.
Még a nyári iszogatások mellé is jó partner volt a bringa (ne mondjátok el senkinek). De még több, és több kellett, kaland. Úgyhogy megbeszéltük, hogy két nap alatt körbe biciklizzük a Balatont. A szállással nem foglalkoztunk egyértelmű volt, hogy valami lesz, amúgy meg nyár volt, a buszmegálló sem tűnt olyan rossz opciónak. Legalábbis az újdonsült hippi életünkben. Tudjátok, milyen baromi jó kis fedett megállók vannak vidéken!? Komolyan, nyári laknak elmegy.
Tehát a 212 km-ből nagyjából százat megtettünk az első nap. Mindehhez kivételesen egy szösszenetet nem olvastunk el a neten, ad hoc jött a dolog. És ne gondoljátok, hogy új generációs kerékpárokkal nyomultunk. Dehogy is, pimp my bike típusok vagyunk, ha old school, annál jobb. Alig volt nálunk szerszám, ha javítani kéne. Ja, meg a hozzáértésnek is híján voltunk, legalábbis akkoriban. De ha esetleg eddig nem mondtam volna, egy cseppet sem zavartak minket az ilyen részletek.
A tó körül általában egész jól kialakított bringa út van, a jól kivitelezettel már lehet vitatkozni, de mindenesetre van kijelölt út. Ezt pedig lépten-nyomon kis kerékpáros pihenőhelyek, néhol csöves kocsmák tarkítják. A tikkasztó hőségben márpedig gyorsan párolog a fröccs az ember szervezetéből, úgyhogy ez mindig jól jött. Ellenben két pihenőhely között nagyon kevés kút volt, úgyhogy az ivóvíz a nyári hőségben aranyszámban ment.
