Anyukám mindig azt mondja, hogy az ünnep attól lesz ünnep, hogy mi azzá tesszük. Aztán valahogy ennek az egész feelingesdinek az igazi mesterei a nagymamák. Legalábbis szerintem, hiába vesszük tonnaszám a húsvéti díszeket, ha nincs igazán mögöttes tartalma az egésznek.
A díszek attól lesznek szépek, hogy hozzá tesszük az emléket, hogy akkor, amikor ott volt az asztalon, akkor milyen jót ettünk együtt, és milyen jót dumáltunk. Hogy, amikor az első fonott kalácsomat sütöttem, hány Youtube videót néztem meg, hogy hogy kéne összefonni, és minden igyekezet ellenére egy hatalmas girbe gurba cipó lett belőle.
Nekem a húsvét nem olyan meghitt ünnep, mint a karácsony. Én nem vagyok vallásos, igaz a karácsony is vallási ünnep alapvetően. Nem is tudom, hogy miért nem. De dolgozom rajta, egyelőre az asztaldíszem, és a barkám meg van. Most már csak egy jó kis kaját kell csinálni mellé, na meg a hangulatot, de az jön magától. Bár karácsonyi zenék vannak, húsvéti nincsen :)
A húsvét hangja a madárcsicsergés, több mint valószínű. Szóval igen, ez az ünnep szerencsére kevésbé szól az ajándékokról. Megbeszéltük, hogy Patriknak nem veszünk semmit, aztán úgy gondoltam, hogy egy buborék fújó vicces lesz majd neki akár kint, akár fürdés közben. Tehát ezt fogja kapni, meg egy kicsike kék pöttyös labdát, amivel kint lehet majd bandázni a játszótéren. Bár még kicsit kicsi hozzá, láttam, hogy a múltkor hintázás közben majd kiesett a szeme, amikor a többiek labdáztak. Szerintem tetszeni fog neki, gurítani pedig simán lehet már most is.
Tehát, ma egyébként nem futottam. Esett is az eső, bár ettől még lehet futni. De mára amúgy sem terveztem mozgást, ebben csak megerősített az időjárás. Hihetetlen, hogy itt van egy négy napos ünnep, és hőmérséklet emelkedés ide, vagy oda. Zuhog!
Úgyhogy, ha már így alakult jól bevásároltam, én is mint mindenki más. Az utolsó pillanatban. Régen láttam ekkora tömeget. A piacon nem tudom hány banyatank száguldozott át a lábamon, és meg volt őrülve a nép. Aztán a többi boltban is ugyanez. Megdöbbentő, mint egy vibráló méhkas. Mindenki mindent akar egyszerre. Aztán kíváncsi lennék, hogy ennek a nagy megmozdulásnak, mi a végkimenetele? Hogy van-e szépen terített asztal, és boldog, békés beszélgetések, vagy otthon is vibrálnak. Olyan, fenyőfa befaragása a talpba dolog ez? Reméljük nem!
Mivel mi is megyünk vendégségbe, én egy kis meghitt reggelire gondoltam, valamelyik nap legalább.Egyébként is próbálunk nagy hangsúlyt fektetni a közös étkezésekre. Sajnos hétközben, ha sikerül is együtt enni az mindig csak egy rohanás. Mérges is vagyok magamra, mert nem vettem húsvéti szalvétát, de karácsonyival is lehet még ünnepi, amúgy meg papírtörlővel dolgozunk. Szóval szalvéta, csak ünnepeken kerül az asztalra, gondolom ez másnak is ismerős... Nem is értem, miért van ez így!
Mindenkinek kellemes húsvétot <3