Szerintem mindannyian azt mondjuk mikor terhesek leszünk, hogy márpedig mi nem leszünk ilyen, olyan... anyukák. Aztán ahogy megy az idő egyre inkább válunk ilyen, vagy olyan anyukává. Attól függ, hogy épp mit hallunk a játszótéren, vagy mi a "divat" a mi kis közösségünkben. Na nem is azért mert majmolni akarjuk a másikat, de ha "A" anyuka szerint valami jó, akkor azt elhisszük, és ki akarjuk próbálni. Vagy egyszerűen csak ráírtuk a listánkra, nekem ilyen volt a kismama jóga, és a baba-mama klub is. Több más dolog mellett ezeknek legalább egy esélyt mindenképp szerettem volna adni. És végre! Baba-mama klub: PIPA!
Én az az öntörvényű típus vagyok szerintem, akinek bár mindig van egy jóra való anyukatársa a mindennapokban ez gyakorlatilag a terhességem óta így van. Ennek ellenére az újdonságokat keresem mindig, illetve van pár dolog, amiben régóta biztos vagyok, hogy ki akarom próbálni, ha eljön az ideje, és ilyenkor nem várok senkire. Hozzám mindig lehet csatlakozni bármit is találok ki, de az is igaz, hogyha valamihez kedvem van, csak azért nem hagyom ki, mert más valakinek máshogy alakul, de fordított helyzetben sem sértődök meg.
Szóval most elérkezett az idő, amikor Patriknak a babakocsi egyre unalmasabbá vált, most már számára inkább jelent közlekedési eszközt, mint egyfajta mozgó kilátót. Ez azt is jelenti, hogy az ügyeimet mint bevásárlás, posta, és minden egyéb egyre gyorsabban kell elintéznem, a maradék időmben pedig Patrikot szórakoztatom. Szórakoztatom fakanállal a kezemben, a WC-n ülve, fürdés közben, de így egy év után gáz vagy nem gáz, kezdem azt érzeni, hogy kevés vagyok a számára.
Erre tök jó megoldás volt, hogy egy új játszótérre kezdtem el járni, ahol egy kis közösség szuper kis harmóniában van, ahol név szerint ismerik egymás gyerekeit, és ahol nem akarják lenyúlni a halacska homokozóformádat. Szóval igen, itt közös a kréta, a kismotor, a buborékfújó, és átadják egymásnak a hintát is. Ha pedig épp innál egy kortyot, a másik anyuka biztos figyel rá, hogy a gyereked ne egyen kavicsot.
Na valahogy így képzeltem el annak idején a játszós életet, de nem találtam rá az igazira. Szóval ezen a játszótéren hallottam a kerület egyetlen baba-mama klubjáról. Illetve már télen keresgéltem, és lévén, hogy csak ez van rá is találtam már magamtól is erre a helyre. De a Facebook-on hiába írtam nekik, bár látták az üzenetemet nem érkezett válasz a szívhez szóló levelemre. Mire is gondolhattam volna!? Azt hittem, hogy ez egy zárt közösség, ahol mindenki kirakja a mellét, és szanaszét szoptat, szóval, hogy ez amolyan ősanya hely, ahol jaj nekem, ha Facebookon akarok csatlakozni, hiszen az "nincs természetes anyagokból"...
De most, hogy újra előkerült a klub a "törzshelyünkön" felbátorodtam. És ma végre elmentünk. 9:15-kor megrohamozták a bejáratot az anyukák. Ez a klub két szobából áll az egyikben csak úgy játszani lehet, mint egy óvodai szobában, a másik helyiségben pedig egy hatalmas puha szőnyeg, és egy két babazsákfotel hívogatja játékra a környék gyerekeit.
Szóval levettük a cipőnket ahogy azt illik, és nekiestünk a hintalovas, műanyag sült krumplis, golyórengeteges, hintás mindenségnek. Aztán megérkezett egy kedves hölgy, aki interaktív játékokkal teremtett fantasztikus hangulatot a gyerekzsivajtól hangos szobában. Egy-két kiegészítőn kívül semmire nem volt szükség. Ilyenkor látja meg igazán az ember, hogy mennyire értéktelen is a sok méregdrága játék, és hogy mekkora értéke van az anyai létnek csak úgy a maga természtességében.
Gondolhatjátok, hogy végig mondókáztuk az egészet, először egy "Süss fel nappal" indítottunk. Azt hiszem ezen a ponton, még elővettem az énekkaros korszakomból jól ismert tátogást. Ha valaha ötös voltam énekből, akkor azt a mesterien űzött tátogásnak köszönhetem. Aztán addig, addig, biztatott minket édesanyákat a csoport vezetője, amíg fel nem bátorodtam, és azt mondtam, "akkor csináljuk, és SÜSS..." Azzal nyugtatott minket a csoport vezető nénije, hogy a gyerekeknek az anyukájuk hangja a legszebb... Nem szeretném részletezni azt a történetet, amikor rájöttem, hogy Patrik az altató dalomtól nem tud elaludni. Na jó, kicsit túloztam, de csak kicsit...
Hogy bölcsőde érett-e a gyerekem? Számomra nem is volt kérdés lenyűgözte őt a dob, a furulya, a bábjáték, és minden egyes dolog amivel szórakoztatták őket ebben a szűk egy órában. És én is jól éreztem magam, teljesen feldobott, hogy csináltunk együtt valami olyasmit, ami tényleg hasznos. Ezeknek a játékoknak fejlesztő szerepe is van, de ebbe most nem mennék bele.
Szóval az egésznek volt valami nosztalgikus hangulata. Eszembe jutottak az ovis éveim, már már éreztem a habos kakaó ízét a számban. Szóval igaz idén már csak egy alkalom van a foglalkozásból, épp szerencsénk van, mert szombaton a kerültei napokon még lesz egy kinti alkalom, úgyhogy mi ott leszünk! Azt ajánlom azoknak az anyukáknak, akik tartanak az ilyesmitől, hogy nem kell! Egy esély jár a dolognak, és biztos vagyok benne, hogy ez a bölcsihez, ovihoz kiváló felkészítő lehet!
