Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Nevelés. Kreativitás. Krétázunk!

2018. június 30. - bfunnyy

 

 

Nehéz elkezdeni ezt az érdemi nevelést. Meg kell küzdeni az akarat kinyílásával, és persze kereteket kell szabni, mindezt persze úgy, hogy közben ne törjük le az egyre nyiladozó szárnyacskákat. De amikor azt mondtam, hogy elkezdtük az érdemi nevelést, akkor arra gondoltam, hogy már alakulóban van egy elképzelésünk arról, hogy milyen szülők szeretnénk lenni és, hogy mik azok az értékek amiket mi közvetíteni szeretnénk a gyerekünk felé.

Mi az, amit meg szeretnénk mutatni neki. Erről majd a későbbiekben lesz szó. Szóval abban biztosak voltunk, hogy a kreativitásra nevelés nagyon hangsúlyos szerepet fog betölteni az életünkben. Norbi és én is kreatívak vagyunk, szóval az egyértelmű volt, hogy megmutatjuk Patriknak a lehetőséget az alkotásra. Szóval tegnap megismerkedett a ceruzákkal, ma pedig a krétával. Ugyan még kicsi hozzá, hogy igazán lekösse bármi is, főleg az egy helyben ülős dolgok. Mégis már idejekorán (?) szeretnénk megismertetni vele, hogy mit jelent megvalósítani bármilyen formában, ami bennünk lakik. Tehát krétázunk!

35659863_1637828729672918_4277069175140122624_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3614223665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása