Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Terhességi kézzsibbadás

Kábé a 24.héttől napjainkig

2019. április 27. - bfunnyy

Azt gondolom elég nagy önzőség lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy csak ettől féltem a terhességem alatt, mármint a kézzsibbadástól. Meg nem is lenne igaz, mert mindig aggódik az ember valamin. De inkább úgy mondom, hogy abban reménykedtem, hogy ezúttal a "Minden terhesség más" közhelyébe kapaszkodva elbízom magam, hogy ezúttal nem fog zsibbadni a kezem. Hiszen ez a probléma amúgy is a terhesnők csupán, 5-10%-át érint, és persze különböző mértékben.

Patriknál a 30. hét környékén kezdődött ez a roppant kellemetlen állapot, ami most Kornélnál a húszas hetek közepére datálódott. Hogy mit is jelent ez. Sokan még csak nem is hallottak róla. Nem szokták felhívni a kismamák figyelmét az esetleges kellemetlenségekre, amilyen ez is.

A kézzsibbadás először egy szimpla elfeküdtem a kezem érzéssel kezdődik reggelente, és viszonylag hamar visszaáll a normál állapot. Aztán már nem csak reggel de hajnalban, és éjjel is kínozza az embert. Legalábbis engem igen. Volt olyan éjszakám, amikor hat óra alatt 12-szer keltem. Mert az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy amíg kezdetben elég volt lerázni a kezem a helyreállításhoz, addig mostanra fél órákat kell járkálnom a kezeimet lógatva,hogy elmúljon a zsibbadás akár egy kis időre is.

Szokták kérdezni a terhes nőket, hogy tudnak-e aludni, hát mit ne mondjak én tudnék, és ezen a ponton már azt is tudom, hogy valószínűleg többet fogok majd aludni, ha itt lesz Kornél. Ugyanis ez a betegség,vagy tünet nem múlik el, csak a vizesedés elmúltával, ami a terhesség utáni első hetekben történik meg.

Szóval igen, ez van. Szerencsére csak ez, de ez nagyon durván. Reggelente nem tudom behajlítani az ujjaimat, a kezeimben csípő, nyillaló, éles fájdalmat érzek. De érdekes, hogy a hüvelyk, a mutató és a középső ujjam zsibbad "csak", ami főleg a csuklómban fáj még, és a lapockám alatt. Szóval ha háton fekszem még jobban nyomom ezeket az idegeket, és még rosszabb lesz. Ha oldalt, akkor a kezemet nyomom, vagy a baba rugdos,hogy nem jó neki. Szóval nem jó, sehogy! Én az egy kispárnás típus vagyok, most pedig mindenféle felpolcolással próbálom kitolni a alvószakaszokat. Nem könnyű, főleg úgy nem, hogy egy eleven két évessel töltöm a napjaimat, aki mellett egyszerűen nem lehetsz figyelmetlen, álmos, vagy felületes!

És a legdurvább, hogy erre nincsen semmilyen gyógymód. Persze vannak praktikák: váltott vizes borogatás (hideg-meleg), felpolcolás, D-vitamin, Calcium, Magnézium szedése. Ajánlják a Milgammát, vagy más B-vitamin komplexet. Esetleg a fáslizást, sínberakást. Elmondanám, hogy az én eseteben ezek közül semmi nem ér semmit az ég világon. Mindeközben óriásira dagadt az egész tenyerem, és az ujjaim, mint valami vízágy... Hihetetlen, és nincs magas vérnyomásom szerencsére. Szóval ez valami olyasmi, amivel együtt kell élni legalábbis egy darabig. És reménykedni kell, hogy nem kísér tovább a terhesség után.

Aki ilyen hozzám hasonlóan kritikus kézzsibbadásban szenved, annak azt üzenem, hogy nekem nem múlt el teljesen Patrik után, de élhető maradt. Műtéttel egyébként helyre állítható ez a  probléma, de se egy újszülöttel, se egy cseperedő kisdeddel, főleg e kettő édes kis kombinációjával nem tudom megengedni magamnak, hogy hetekig bekötött kézzel éljek, amivel nem tudok szorítani, fogni, nem érheti víz, nem tudok emelni stb...

Gondoljunk csak bele egy egyszerű kupakot letekerni is kihívás,nem hogy pelenkázni, vagy fürdetni. És persze ez szinte teljesen mellékes, de mégis zavaró, hogy egyre nehezebb a hajolgatás, és persze minden kiesik a kezemből. Bár ez lehet,hogy egy kicsit panaszlevélnek tűnő bejegyzés. De higgyétek el, hogy inkább azt mondom, hogy legyen csak ennyi, és történjen csak velem ez az egész egy ideig óráig, minthogy bármi más problémával kelljen szembe néznünk.

Körülbelül két hónapja élek így, és nem lehet megszokni, de fejben le kell rendezni, hogy nem fog örökké tartani, és bár olcsó vigasznak tűnhet, minden éjjel miközben azt játszom, hogy a hold állásból megtippelem, hogy hány óra van épp ( volt időm megfigyelni) abba kapaszkodom, hogy érte megéri! 

58926202_1052488991614912_789551139468083200_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2814788760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása