Egy évvel ezelőtt pontosan a mai nap tele voltam várakozással, izgalommal. Nem tudtam mire számítsak, csak ott volt a naptáramban a kiírt dátum, és alatta ahova a megjegyzéseket írjuk, hogy: "Patrik". 
(Akkor még nem tudhattam, hogy még 7 nap van hátra a mai napon kívül).

Rettenetesen nehéz volt, alig kaptam levegőt. Csak feküdtem az ágyon, és folytak a könnyeim: vajon ma este érkezik, vagy holnap érkezik!? Mire számíthatok? Mi fog velem történni? Minden rendben megy majd? Ugye egészséges kisbabám lesz, és minden jól fog alakulni. 

Rettenetes éjszakáim voltak. Innentől minden nap, bármelyik perc a mi nagy pillanatunk lehetett volna, de csak nem akart jönni. Az utolsó napokban még nagyobb lett a hasam, és megérkeztek a pocak csíkok is, de Patrik még váratott magára, pedig én semmit nem szerettem volna jobban, mint a karomban tartani és magamhoz ölelni.