Szóval, ha futás, és verseny akkor eddig csak a komfortzónámból kirobbanthatatlan sík terep jöhetett szóba. Aztán egyszer csak ránéztem az érmeimre, amik a panelkonyha gázcsövén árválkodnak, és arra gondoltam, hogy ez így gyenge. Szóval, hogy persze a Vivicitta volt a fő attrakció, de az még áprilisban lement, aztán új elhatározásra jutottam. Mégpedig arra, hogy kell egy új cél, mert megugrottam, amit első körben megakartam. Nagyobbra vágyom mostmár!

Eddig szándékosan nem akartam beszélni róla, mert hát, nagyon messze volt még a végkifejlet miszerint még idén 12 érem fog ott lógni azon a bizonyos gázcsövön. Igen ám, de amikor ezt eldöntöttem pontosan háromnál tartottam, és nem volt az olyan régen. Az idő pedig egyre jobban halad, és bennem buzog a versenyzési láz. Az érem az csak egyfajta megmutatkozás a fogadalmam lényegének, ami a hellyel közzel havi egy verseny. Tekintve a lemaradásom, ez csak formálisan lesz igaz, hiszen a dolog oroszlán része most kezdődik. Tehát szava járásomhoz hűen ismét "Turbófunkcióra kapcsoltam".

Mivel a BSI legkézenfekvőbb versenyeit nézve reálisan nem lesz meg a célom, beleástam magam a futóversenyek titkos kis világába, valahogy így találtam rá erre a szigethalmi versenyre is. A Google térképet, és a naptárt felváltva nézegettem, hogy hova mi fér be, és hogy tudom megoldani mindeközben Patrikot. Aztán annyira el akartam kalandozni ide, hogy nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy ez éppenséggel egy terepfutás lesz. És ha így van, akkor mennyire az, fogalmam sincs, hogy a hány százalékos szintemelkedés, mit is jelent a számomra pontosan. Ezt ki kell tapasztalni. A nevezés befizetve, a nap elérkezett, mostmár csinálni kell.

Autóba pattantunk, minden rendben ment, kisvártatva startolt a 9 km-es táv. Ez a legkisebb futó táv a versenyen, szerintem ha egy közel 10 km-es táv a legkisebb, szóval mondjuk nincs 5 km, vagy ilyesmi, akkor mindig fel kell kötni a bugyit. Legalábbis eddig ez volt a tapasztalatom. Ma kicsit féltem, mögöttem volt egy mumus 10 km-es Aldis futás, és egy 7 km-es Skanzen futás a tűző napon. A futó legnagyobb ellensége a tűző nap. Legalábbis az én szintemen mindenképp.

Szóval kissé aggodalmakkal telve, de annál elszántabban vártam, hogy süssön rám a nap. És, nagy szerencsémre a kalandos 9 km legnagyobb része erdőben vezetett. Élveztem minden egyes emelkedőjét, fejben dőlt el, hát hogyne. És én nyilván valóan nem az első három helyért futok, szóval megtehetem, hogy élvezzem a tájat, na azért a pitypangokat nem fújkáltam sorra, de egy hatalmas anyukás élményben volt részem. Nem vagyok az az ősanya típus, aki olvassa a blogomat tudja, hogy nagyon szeretem a fiam, és sokat foglalkozok vele, de tudjátok az a klasszikus értelemben vett ősanya nem vagyok, aki az egész világnak adna egy pohárkávala  tejéből.

De azt tudom milyen nehéz megküzdeni a holtpontokkal futás közben, és végig hol együtt haladva, hol egymást megelőzve futottam egy kifiúval. Tapasztalatlan futó volt, olyasvalaki, aki mindig új és új erőre kapott akkor magához mérten sprintelt egy kicsit aztán sétált, szinte megállt. Láttam, hogy már nem bírja. Ilyen intervallokkal 9 km terepen nem is egyszerű mutatvány. Aztán finoman a hátához érve, biztosítottam arról, hogy vele vagyok ne adja fel, menjünk együtt. Kicsit visszafolytott futással tettük meg az utolsó három kilóméterünket. Közben háromszor szeretett volna megállni, aztán valahogy újra és újra motiválni tudtam, hogy már nincsen sok hátra. 

Aztán elérkezett a célegyenes, ahol én az egyenletesen eloszlatott tartalékaimmal egyiramban vettem az irányt az utolsó chipszőnyeg felé, amint szélsebesen elrobogott mellettem a kis pártfogoltam. Dehát, mint ezt már korábban is említettem, számára ennek van itt az ideje leküdzenie önmagát, leküzdenie  másokat, leküzdenie engem. Valószínűleg sosem fogja tudni, hogy ki vagyok, de abban biztos vagyok, hogy mindig is emlékezni fog erre, és egyszer majd egy nap ő fogja ugyanígy segíteni a kis futótársát. Ha másért nem, már ezért is megérte teljesíteni a távot. Tapasztalat, bölcsesség, alázat, és tisztelet. Kiváló tanítás dombok és völgyek között. 

Nekem pedig az első terepfutásom, a hatodik érmem idén a panel gázcsövén, egy számomra tök jó eredmény, és újra bízom magamban, ennek eredményeképp, pedig rengeteg új nevezés versenyekre, még az idén. Na igen, és elengedhetetlen megjegyeznem, hogy fantasztikus szervezés volt, csomó nagy szoknyás csupaszív öreg néni sütötte a palacsintát, több bográcsban készült a paprikás krumpli, szóval igen, mit is mondhatnék : SZUFLA Futófesztivál jövőre találkozunk!