A  laktótelepi környezet nem biztos, hogy minden szempontból a legjobb egy kisgyerek számára, persze erről sem a lakótelep, mint építkezési forma tehet, (hiszen annak rengeteg előnye is van, de ezt most hagyjuk) hanem a viszonylag kis területen élő rengeteg ember, akik között jócskán vannak a nagy számok törvénye alapján, akik nem tudnak, de méginkább nem akarnak megfelelően viselkedni. Ezzel együtt persze nem mindenki ilyen, és köszönöm mindenkinek, aki normális. 

Hogy őszinte legyek, én sem vagyok az a típus, aki ha meglát egy eldobott csokipapírt, akkor bárhol is legyen az odamegy, és felveszi (csinálhatnám egész nap). De, ha Patrik megtalálja az elkerített játszótér homokjában, akkor kénytelen vagyok kidobni más után. Hiszen milyen példa az olyan, ahol egy mondatban mondom ki, hogy milyen csúnya dolog szétdobálni a szemetet, majd magam mögé hajítom azt bárkié is legyen.

Nemrég Patrikot épp tanítgattam, hogy a műanyagpalackot hova, és hogyan is kell kidobni. Ezt még néhányan látták körülöttünk, és még egy néni meg is jegyezte: "Ó, milyen környezettudatos baba!". Bár a szelektív szemétgyűjtésig még nem jutottunk el, azt kell, hogy mondjam beírtam magamnak egy piros pontot.  Jó érzés ilyet hallani, mert akkor egy kicsit elhisszük, hogy jól csináljuk.