Emlékszem annak idején még Anya mesélte nekem, hogy van egy hely a neve Római part, ahol egyre másra nyílnak a kiülős helyek. Bár néhány évvel ezelőtt inkább csak azok ismerték, akik a közelben laktak, vagy akik épp kajakozni, kenuzni, vagy valami hasonló okból járnak a Duna ezen partjára.
Esetleg maximum a saját készítésű pitájáról messze földön híres Gyradiko gíroszozó miatt, fordult erre valaki, aki nem a közelben mozgott, és ezt akár vehetjük szó szerint is. Hiszen sokan futnak vagy bicikliznek errefelé. Aztán persze az utóbbi évek romkocsma divatja, és a kiülős alteros helyek reneszánsza miatt a fenszi parti kávézók, és Duna nézegető helyek mellett sorra települtek a vízparti láblógatós "teraszok". Egyszóval felkapták!
Na de ide nem csak éjjel lehet érkezni, már csak azért sem, mert azt hiszem mindenféle szabályozás miatt, 11-12 után nem nagyon vannak nyitva, legalábbis anyuka korszakom előtt még így volt, aztán ezt már lehet, hogy visszavonták. Ahogyan az egész Római parti " Petőfi sétányt" is el akarták törölni onnan, vagy gátat építeni, és eltakarni a néznivalót. De nem politizálásból, hanem programszempontból hál istennek nem így lett, és ezért Patriknak is meg tudtam mutatni, hogy milyen ez a parti fíling, már így babaértelemben.
Szóval mit lehet itt csinálni babáséknak? Először is kettőből kétszer kaptam defeket babakocsival, és egyszer Norbi anno bringával is, szóval ajánlom, hogy műanyagkerekű babakocsival, vagy hordozóval gyere ki. Néhol üvegszilánk, de inkább valamelyik növény tüskéje a főellenség.
Visszatérve minden helyen van valami gyereksarok, vagy babzsák, vagy játszótér, vagy valami szöszölő rész, egyes helyeken találunk etetőszéket is a kis pajtásoknak szóval minden meg van oldva. Az egyik helyen még a part elején van egy olyan mosdó is, ami zárható, és befér a babakocsi. Igaz ebből egy van a szakasz elején szóval legyünk kreatívak, ha máshol is pisilni kell. A hekk finom, a sör hideg és persze szokásos szórakozóhely áron van.
A part vége felé haladva, ha az Újpesti híd felől érkezünk, találunk játszóteret is, de erre valószínűleg nem lesz nagy szükség a kavicsozás közepette. Több lejárón is le lehet menni teljesen a vízhez. A Római nem épp az akadálymentes terepéről híres, de legyél leleményes, mert én eddig mindig lejutottam. Szóval etethetünk szokás szerint kacsát, halat, dobálhatunk köveket. Ha pedig mindezt meguntuk tovább sétálhatunk egy nagyot a gáton akár Szentendréig, de azért az egy gyerekkel két napi járásra van.
Ha pedig tényleg elegünk van a molyolásból a Római Strand, és a Pünkösdfürdő is a közelben van. Bár szerintem ez a sok minden nem fér bele egy napba. A közelben klasszikus kisbolt nincsen, úgyhogy legyen nálunk mindenféle, amire egy kisgyereknek szüksége lehet.