Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Veszprémi állatkert - Ha jót akarsz!

2018. augusztus 24. - bfunnyy

 

 

A nagyszüleimnek Balatonakarattyán van nyaralója, szóval én olyan szerencsés voltam, hogy a gyerekkorom nyarait a Balaton mellett tölthettem. Csodálatos szünidők voltak, néha egy egy hidegebb nappal. Ilyenkor mindig jó megoldást jelentett elmenni néhány várossal arrébb Veszprémbe. 

Idén nyáron Patrikkal is ellátogattunk a Veszprémi Állatkertbe, mert ahogy szoktam mondani, nálunk az állatos program tényleg dzsoli dzsóker, szóval így is lett. Gyerekként jártam erre utoljára, és bár akkoriban maximálisan kitett egy egész napot az állatkerti séta, azért a Fővárosi Állatkert nyomába nem érhetett, ezt már gyerekként is tudtuk. Ennek ellenére szuper volt, de most!? 

Teljesen megdöbbentem, hogy milyen igényesek az új részek, és folyamatosan újítják. Szóval ez némi kellemetlenséget jelent, mert nem lehet minden állatot zavartalanul megnézni, na de egy kisgyerekkel így is bőven elég. Persze még mindig nem lehet összehasonlítani a fővárosival, de mégis "családiasabb". Már, ha lehet egy ekkora területről így beszélni. 

Szóval nem az volt, hogy a sok embertől nem lehetett látni az állatokat, az új kifutók viszonylag nagyok, bár néhol meg kell küzdeni a természettel, ha jól meg akarjuk figyelni a kedvenceinket. Aztán lehet csak mi voltunk jókor, jó helyen. De mindenképpen érdemes elmenni. A jegyárak mondjuk abszolút budapestiek 3000 Ft/ fő a felnőtteknek, és 0-2 éves korig 200 Ft. ami szerintem furcsa egy picit, nyilván nem az "elszállt" ár miatt :)

Egyébként van hivatalos neve is a helynek: Kittenberg Kálmán Növény-és Vadaspark, így érdemes rákeresnetek! Egy kis érdekesség. Magyarország harmadik állatkertje, és pusztán 5 hónap alatt rakták össze, azért az nem semmi. Szóval szerintem ide is feltétlenül el kell látogatni, ha szezonvégi Balcsizásra adjátok a fejeteket.

20180520_143759.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr714223573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása