Anyától - Anyákig

Anyupipőkeblog

Anyupipőkeblog

Úgy érzem nem vagyok elég jó Anya

2018. augusztus 28. - bfunnyy

 

 

Lépten nyomon szembe találom magam ilyen mondatokkal: "Ma nem voltam elég jó anya", "Sokszor úgy érzem én ehhez kevés vagyok", "Várnom kellett volna a második gyerekkel". Vannak játszóréti napok, amiken ettől zeng az anyuka csacsogó sarok. Pedig! Pedig a változás a mi kezünkben van. Annak idején az egyik barátnőmmel, volt egy mondásunk "Ha úgy érzed, akkor úgyis van". Persze ez még az anyaság előtt volt, és első sorban a fiúkkal kapcsolatos dilemmáinkat nyugtáztuk a fenti mondatokkal.

De ha már közhelyek, akkor fejeljük meg a dolgot. Szóval vannak napok, amikor valóban nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt,egyszerűen nem hozzuk a megszokott maximumot, mert épp összecsaptak a fejünk felett a hullámok, mert éppen veszekedtünk a párunkkal egy hülye széthagyott zokni miatt, vagy a gyerek nem akarta megenni, amit utolsó erőnkből főztünk neki, vagy egyszerűen csak megjött és nem aludtunk egyébként sem ki tudja hány napja. Igen, vannak ilyen napok. Igen, néha azt érezzük ma nem tettünk, meg mindent, akkor annak van alapja valószínűleg.

Viszont ne felejtsük el, hogyha egy magunkra, mint anyára, és a gyerekünkre érzékeny felelős szülők vagyunk, és ha a témában olvasgatunk, mondjuk blogot, akkor csak igényesek vagyunk. Csak meríteni akarunk másokból is, akkor bennünk van a törekvés a jobbá válásra. Néha viszont csak megértésre szeretnénk találni, tudni, hogy más is van úgy, ahogy most mi. Ha folyamatos önkontroll alatt tartjuk magunkat, és felismerjük a hibáinkat, mondjuk egy nehéz nap jelentette kihívás folyamán, akkor valamit mégiscsak jól csinálunk én úgy gondolom.

Én rengeteget megyek a Patrikkal, nem görcsösen, éppen a hangulatomtól függően, és hát nem csak az enyémtől, egy nyűgös nap nem biztos, hogy elindulunk, vagy éppen igen, hogy kizökkenjünk (függetlenül attól, hogy ki a nyűgös épp). Szóval menni, és menni, az mindig segít. Szerintem a mókuskerék soha nem jó legyen szó a melóról, vagy az itthon létről. Kellenek színfoltok, kell a kreativitás. Ezek azok a dolgok, amik például  átsegítenek az  olyan dilemmákon, mint például az ősz jövetele. Akik első "őszözők" azoknak a nyár után hatalmas állj-t kell parancsolniuk maguknak. Vagy mégsem? Kiderül, de ez egy másik mese lesz.

Viszont addig is tisztázzunk valamit, csodálatos Anya vagy! Csodálatos, hogy látod magad kívülről, hogy észre veszed a hibáid, és biztos vagyok benne, hogy már most tudod, hogy mit fogsz tenni amikor új erőre kaptál. Talán már holnap! Mert édesanya vagy, és pontosan tudod, hogy mi a megoldás! Gyerünk tegyél magadért, tegyél magatokért, nézz Ré, és csináld a dolgod!

40178361_2079499992310733_141481630094065664_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyupipokeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2714223563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása