Ma Patrik nyűgös volt, nyűgösebb, mint általában. Hogy ez miért van? A közelgő őszt érzi, vagy ez csak egy hülye nap. Még igazából oka is lehetne rá. Ma 14  hónaposan először lehorzsolta a kis ujjait. Tudom, hogy ez megtörténik, és megelőzhetetlen, és hogy meg kell ismernie ezeket a dolgokat. De annyira fájt nekem. Miközben persze kemény fiút szeretnék nevelni belőle, illetve nem én szeretném, hanem a világ amibe született.

Én tudjátok mit szeretnék százszor ezerszer megölelni, egész nap babusgatni. Persze megkapta ezt is, de a magyarázatot is, hogy: "Ilyen horzsolásokat, csak a bátor kisfiúk szereznek, de egy kettőre begyógyul meglátod". Minden Vekerdy tanítás, és anyai ösztön hiába, ha ránézett hiszti-bömbölt. Lehet, hogy égett is neki picit, de szerintem inkább a látvány volt a "borzasztó". Mégis meg kellett őriznem az egyensúlyt a túlbabusgatás ( és ezt értsétek jól), és a realitás között. Egy banális dolog, mégis próbára tesz anyaságból. 

Aztán persze végig próbáltam higgadt maradni, mind annyiszor elmagyarázni, hogy nem marad bibis a kis ujjad, nem értette. Csak ment a hiszti, és még ilyet sosem csinált, de tehetetlenségében a fejét is ütötte. Na akkor, akkor elő kellett vennem a fekete övet. Mert ezt nem! Fel is emeltem a hangom, tudta most ez komoly. Az ilyesmit valóban komoly dolgokra tartogatom, addig is próbálom minden egyébbel elsimítani a problémát.

Hogy jól tettem-e vagy sem! Nem kérek bírálatot. Az ösztöneim ezt súgták, ide most ez válik be. Kinek, mi? Aztán persze mindenféle vélemény nélkül is rosszul éreztem magam. Még fürdés közben is folytatódott a csatározás, miközben nálunk ha valami, akkor ez a napirend nyugalom szigete. Annyira gyomorgörcsöm volt egész nap, hogy ma egyszerűen csak nem meséltem. Pedig mindig szoktam, így jutunk el az ágyig. Ma más volt, ma más voltam. Ma egyedül kellett lennie picit, hogy eltegye magába a történteket, és az első nagy vívódások napján főzésbe temetkeztem.

Főzni kezdtem, ma még ezt sem csináltam meg, pedig mindennap szoktam. Norbi minden reggel két doboz kajával megy el. Pedig nem elvárás, tényleg, még mondani is szokta, hogy, megérti, ha nem jön össze a dolog. De hát tudom, jól tudom, hogy kutya kötelességem, és Patrik délutáni alvásidejében is csak lábamat lógattam, végül is írtam. Magammal foglalkoztam, azzal ami kikapcsol, vagy inkább megszerel. De tudom, hogy mennyire ott van értünk, és én ezt megbecsülöm, és már készen van a vacsora, és nem esett nehezemre. De ma minden kifutott, minden leesett pedig csak egy énféle tésztás csirke lesz holnap. És pontosan tudom, hogy lehet, hogy Te, aki most olvasol ma sokkal többet tettél, és mégsem szólsz csak csinálod. Én viszont most az egyszer mégis szólok, de közben az egészet imádom!