Máris eltelt két hét, rengeteg dolgom volt. Higgyétek el nem könnyű a kora reggeli órákban, vagy a nap végén rábízni valakire Patrikot. Nekem nincsen bébiszitterem általában anyukám, vagy apukám segít, ha éppen tudnak. De hiszen ők is dolgoznak még, Norbi szintén, én pedig nem akarom tényleg Patrikot ott szenvedtetni az összes ilyen alkalmon, mint orvos, védőnő, orvos, orvos, orvos... csak jobb neki a saját környezetében lenni órákon át, ez nem is kérdés.

Szóval nyitottam egy jó nagy gyűrűs mappát, amiben számon tarthatok mindent időrendben. Mikor mit intéztem, és mi van még hátra. De szerencsére minden meg volt.

A magánrendelőbe lépve alig veszem le a kabátom máris egy mérlegen találom magam, a hótaposómban. Szinte könyörögtem, hogy levehessem, de nem. Nincs alku a dologban, itt annyi vagy, amennyi. Rémes, ugye értitek mire gondolok :)

Egy óra várakozás után kerültem sorra a magánrendelésen, de megérte. Végre már nem csak egy kis dobogó szívű embrió, hanem egy egészen pici, kis emberke forma tekintett vissza rám a monitorról. Akkor éppen 9 hetesen és 5 naposan. Szépen dobogó kicsi szívvel.

Hála az égnek minden rendben volt velünk, így nem volt más hátra, mint megbeszélni a következő időpontot, ami a genetikai ultrahang után, nagyjából a  14-16.héten esedékes.

De addig még volt egy találkozásom a védőnővel, ez volt a második alkalom. Továbbra sem értem, hogy mi értelme van ennek. Vérnyomást, és súlyt mér, és beírja ugyanazokat az adatokat, amiket a doki is. Egyébként a dokinál is mérnek vérnyomást és súlyt is szóval tényleg érthetetlen számomra. Egyéb jó tanácsot pedig nem kapok. Ki kéne jönnie megnézni, hogy minden oké-e itthon. De már volt egyszer Patrik idejében, úgyhogy megdumáltuk, hogy nem jön ezúttal. Nem bánom, nem erről van szó, csak nincs értelme, mint azt említettem.

Így érkeztünk el az első nagy vízválasztóig: A december 20-i genetikai ultrahangig!