Egy darabig gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e ezt a cikket így január 16-án, és Facebookon még később fog megjelenni. Viszont azt mondom, miért ne beszélhetnénk a Karácsonyról év közben, hiszen az az egész éves, vagy állandó szeretetnek a szimbolikusan kitűzött napja csupán, legalábbis számomra mindenképp (meg persze egy sor vallásos dologhoz kapcsolódik még az ünnep)... de ezt most hagyjuk.

Meg amúgy is van, aki most kezd el díszíteni, mások pedig még most siratják a karit azzal, hogy eldobozolják az utolsó karácsonyi égősort is, úgyhogy a mi karácsonyi történetünknek is van helye, éppen itt, amikor már a tavaszra készülődünk.

Azt már meséltem, hogy a tizenkettedik heti genetikai ultrahang után vagyok éppen pár nappal. Megkönnyebbültem, elmentem még aznap egy élményfestésre, most pedig itt állok a lakásban nem tudom mihez fogjak, csak azt tudom, hogy takarítani, főzni kéne a napi anyuka- és feleség rutin mellett és, hogy hansonlítok a nőkre a a "Rosszanyák Karácsonya" c. filmből. Én lehetnék a plusz egy, aki egy kicsit másért kattant rá a karira, de én is hozzájuk hasonlóan a  tökéleteset szeretném.

Még egy workshopon is voltam nemrég, ahol arról beszéltünk, hogy hogy lehet nyugodt az ünnep, hogy élhetjük meg minden percét. Na igen, valószínűleg, úgy, ha lejjebb adunk az igényeinkből. De, hogy is adhatnék lejjebb, amikor nemrég óta vagyok, én a családdá kovácsoló manó, maga az asszony, vagy ki, akinek fontos, hogy minden úgy legyen, ahogy klasszikusan elképzelte a családot a karácsonyi asztalnál. Csakhogy minderre egymagam vagyok, ami egyenesen arányos azzal, hogy túlvállaltam magam idén, és hogy semmit nem ért a workshop, mert már a gondolattól is offon voltam attól, ami várt rám ezek után.

Mondhatom jók a referenciáim, mert tavaly sikerült Patrik első karácsonyát varázslatossá tenni, ezzel pedig a miénket is. Beszélek itt a hármunk, most már négyünk szintjéről. Nekem fontos a "külön karácsony", ahol mi ünnepelhetjük meg magunkat, a mi egységünket, a mi rendszerünk szerint. Ez az amiért dolgozom nőként, és anyaként mindennap. Számomra a karácsony ennek a munkának, (mert ez egyfajta munka, még akkor is ha jó szívvel, szeretettel csinálja az ember) az ékköve.

Már amikor együtt éltünk Norbival, akkor is úgy tekintettünk magunkra, mint egy családra, de amikor gyerekünk lett, akkor telt meg tartalommal ez a szó igazán. Abban a pillanatban teljesedtünk ki, akkor nyert, és nyer értelmet egy csomó minden a klasszikus dolgok közül, amiket magunkkal hoztunk jó emlékként a gyerekkorunkból, amiket megéltünk, és szerettünk ebben az életszakaszunkban. Egy esti beszélgetés során összegyűjtöttük ezeket, jobban mondva először lerajzoltuk, aztán elmeséltük egymásnak, hogy melyek azok a dolgok, amiket mi szerettünk az karácsonyainkban. Szerencsére hasonló dolgokat soroltunk fel. Most már nem volt más dolgunk, mint ezt az érzést megeleveníteni a gyerekünk, a majdani gyerekeink számára.

Esték teltek el recepteket bújva. Előételtől a desszertig mindent magam intézek ez biztos. Várva várva a nagy finálét, hogy reggeltől estig a konyhában próbáljam hozni a tökéleteset, ahogy anyukámtól is láttam. A mi családunk szerteágazó, soknapos karácsonyi turnéval, úgyhogy mi 22-én karácsonyoztunk ezúttal.

A menüről:

• Előétel: - Marinádozott olívabogyó, kapribogyó és szárított paradicsom bagett szeleteken tálalva, ahogy (általam készített házi) kacsazsír-kacsatepertővel, friss lila hagymával tálalva.
• Leves: - Pezsgős céklakrémleves, sonkás csigával, fetasajttal
• Főétel: - Narancsos kacsacombok, savanyú-sült káposztával,baconnel
• Desszert: -Meggyes sütemény

Jó ez volt a nagyfalat, a beszerzés után közvetlenül, de mindent megcsináltam, nagyon büszke voltam magamra. Ja, igen csakhogy terhes vagyok, és nem szoktam hozzá ennyi álláshoz. Úgyhogy, legszívesebben egy ágyon feküdtem volna az ünnepi asztal mellé, aminek persze a terítéke sem lehet, csak olyan hétköznapi. 

Mikor is elkezdhettem volna elengedni a napot, és jöhetettek volna a jól megérdemelt, meghitt családi percek, akkor rá kellett ébrednem, hogy már nem egy féléves kisfiam van (mint egy éve), aki nyugodtan végig várja, míg két fogásközt újra megéhezünk. Ja igen, persze neki csináltam külön kacsa levest, ezt majd elfelejtettem mondani. Már csak azért is, hogy a céklaleves alapleve se leveskockából készüljön, meg azért legyen babásított verzió is. Szóval őt etetni kellett közben, de ott is lenni, (mármint nekem lélekben) és nem csak belapátolni a már kissé kihűlt fogásokat. Panaszkodásnak tűnhet, de valójában a maga tökéletlenségével volt jó, ahogy volt, mert ez nem lenne így, ha nem lenne kisgyerekünk.

Sorolhatnám a fa kiválasztásától, a díszítéstől kezdve, az ajándékozásig, minden apró kis rituálénkat, amiket immáron szülőként csináltunk, és fogunk majd csinálni, évről évre, ezzel új közös családi hagyományt teremtve, a mi kis egységünkben. De ezek olyan apró bensőséges részletek, amikbe nem lenne illő beavatni mást a négyesünkön kívül.

Ami tanulság volt a számomra, hogy el kell engednem, hogy Operabál szintű fogásokkal, és miliővel rójam a tiszteletem az ünnep előtt. Sokkal inkább egy reggeli, falatozgatós, egyen pizsamás lightos karácsonynak van most itt az ideje, még jó sok évig, amíg kicsik a gyerekeink. És egyébként nem mondtak hülyeségeket azon a workshopon. És mindannak, amit véghezvittem most sokkal több értelme lett volna, ha ott tudok lenni én is, igazán ott már reggeltől kezdve. Szóval igen, az idei karácsony engem megint megérlelt, ami azt jelenti, hogy jövőre új kihívások várnak. Hol vegyek egyen pizsit :D...

Viszont, ha megfogadtok valamit Tőlem, és csak ez az egy dolog legyen az. Akkor azt tanácsolom, hogy törekedjetek arra, hogy minél több olyan megfoghatatlan dolgot, szokást varázsoljatok magatok köré, ami által, ti valóban TI lesztek. Egy új TI! Egy család! Mert ez az, amit nem vehet el tőletek senki, bárhogy is szaladnak el az évek mindeközben. Remélhetőleg mindannyian őrzünk a szívünkben kincseket a gyerekkorunkból, próbáljunk meg mi is elültetni ezeket a mieinkben.