Végre túl vagyok a betegségen. De még sajnos, mindig vissza kell ugranunk egy kicsit az időben. Szóval, ha olvastátok az előzőeket tudjátok, hogy le kellett mondanom, a genetikai időpontját, mert elkaptam ezt a hányós vírust. A borzalmas éjszaka más napján, még arra sem voltam képes, hogy telefonáljak, és még akkor sem, amikor tudtam, hogy fontos lenne. Vártam még egy napot, és felhívtam a genetikai centrumot, ahova járunk az ilyen szűrésekre.
Elmondtam, hogy mi történt, és, hogy az időpontot le is mondtam, ahogy tudtam, de most már szorít az idő, mert ezt a vizsgálatot a 18-20. héten KELL elvégezni. És, hogy nagyon kérem keressenek egy új időpontot. Benne vagyok a gépbe Patrik óta, tehát láthatják, hogy komolyan mondom, amit mondok. Név szerint kértem az orvoshoz időpontot, akihez menni szerettem volna. Na de, hideg zuhanyként ért a közönyös válasz a vonal túlsó feléről, hogy nincs időpont, négy hetes várólista van, és hogy nem tehet semmit. Maximum annyit, hogyha lemondja valaki felhívnak. De én is hívogassam őket, hátha épp lesz egy lemondás akkor. Elég amatőr, és abszurd helyzet állt elő. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy mi a garancia, hogy lesz lemondás.
NINCS GARANCIA!
Kérdezzen meg másik helyeket - hangzott a válasz további része, aztán egy viszont hallásra után a némán búgó telefonomat tartottam a kezemben. Kétségbe estem. Mert nekem ez fontos. Pár percnyi fagyott levegő után gőz erővel nekiálltam felkutatnia többi genetikai központot, mert nekem az időpont körülbelül a hétre kell, és nem később. Tudtam, hogy meg fogom oldani, és, amikor éppen belevetettem magam a keresgélésbe máris csörrent a telefonom. Legnagyobb meglepetésemre a genetikai központ volt az, már ahova eddig is jártam, hogy van egy időpont február 6-án szerdára, 14:00-ra az XY doktornőhöz el tudom ezt fogadni. Hát, nyilván igen.
Nagy kő esett le a szívemről, most már nem volt más hátra, mint várni a nagy napot, ahol kiderül, hogy a Kicsi-kisbabi egészséges, és persze a nemére is véglegesen fény derül. Vegyes érzésekkel vártam a napot! Hogy hogyan alakult a vizsgálat? Legközelebb elmesélem!