Szóval nagyon hibáztattam magam amiatt, hogy elmentünk abba a gyerek közösségbe, amikor máskor tényleg úgy figyelek az ilyesmire. Tényleg számomra a higiénia nagyon fontos, de könnyelműen úgy voltam vele, hogy nem lesz baj. De lett.

Szóval egy egész éjszakányi ébrenlét után, ahol végig aggódtam Patrikért, és már félig felöltözve próbáltam az ágyban a létezésemért küzdeni. Na ezután írtam a házi dokinknak SMS-t, hogy mi történt, és ha tud akkor válaszoljon, hogy mikor hívhatom, mert eléggé meg vagyok ijedve. Nem jött válasz, és ki is volt kapcsolva, ezután az ügyelet maradt. Ahol mivel Patrik délig alig egy decit ivott meg, hosszas küzdelmek árán, és nem pisilt. Azt tanácsolták, hogy menjünk be az ügyeletre az előző posztban említett hercehurca útján.

Mivel Patrik kedve jó volt a rossz este után, noha se enni, se inni nem akart. Megbeszéltük a Norbival, ha még kétszer, háromszor megismétlődik az esti rémálom azonnal bevisszük. De addig is megpróbálunk mindent megtenni, amit itthon megtehetünk.Ha kell fecskendővel, de megitatjuk. Ja, és persze ott van rajtam a nyomás, hogy több, mint egy liter vizet kellene megitatni vele, ami szinte teljesen kizárt dolog volt.

Lehet, hogy egy doki most leesne a székről, de én azt mondtam, ha meg van a fél liter, akkor szerintem nem kell aggódnunk, és ha kell óránként kelek fel, vagy még többször, de éjjel nappal itatni fogom, de mi nem megyünk kórházba. Na nagyjából ennek a szellemében el is telt a vasárnap, és a hétfő is.

Hétfőn a Norbi már úgy jött haza a munkahelyéről, hogy őt is utolérte a vész. Én is éreztem, hogy fája  hasam. De a terhesség alatt gyakori hányingerem miatt nem tudtam eldönteni, hogy mi a bajom pontosan. Sőt néha, ha ettem jobban lettem, és elmúlt a hányingerem. Persze az események sora bárdként lebegett a fejem felett, azért még reménykedtem a terhesség misztikumában, és abban, hogy én csak akkor lehetek rosszul maximum, ha a többiek jól vannak. De rá kellett, hogy jöjjek, hogy a nagykönyvet olvasgatom, csak éppen mi nem azt követjük.

Egy lightos vacsora után éjféltől egészen hajnali 5 ig legalább 10-szer üvöltöttem a Wc-kagylóba, a végén már tényleg azt hittem, hogy az életemért küzdök, és az ügyeletet kell magamra hívnom. Ájulás közeli állapotban folyattam magamra a hideg vizet, miközben Patrikot félóránként-óránként itattam.  Egyik másik etapban ülve nyomott el az álom néhány percre. De ezzel a többedik napomat vittem véghez alvás nélkül. Közben pedig rettenetesen aggódtam a pocakomban lévő kisbabáért... Ezzel folytatom!