Tudjátok legutóbb a kölcsön védőnőnél voltam, szóval nagyjából két hónap is eltelt a legutóbbi találkozásunk óta a saját védőnőmmel. Volt is időpontom hozzá a következő hétre, de mint kiderült szabin lesz. Mivel engem nem ért utol telefonon (bár visszahívtam, és ki volt kapcsolva), ezért mindezt a szomszédomtól tudom, akivel egyébként egy napra vagyunk kiírva, így együtt szoktunk járni. Szóval megint csak körülményeskedés árán, de aztán végül reggel 8-kor a rendelőben voltam Patrikkal, mert máshogy nem tudtam megoldani a napot.

Ja igen a váróban sem telt zavartalanul a dolog, egy öt éves kislány széthányta a helyet, egy beteg gyereket meg, odahoztak az egészséges rendelésre, (ami a terhes gondozás melletti ajtó) a betegrendelés helyett. Szóval kerek volt az egész, főleg, hogy épp, hogy kilábaltunk. Hú de mérges voltam...

Na mindegy, némi várakozás után természetesen a mindig kedves mérlegen találtam magam, aztán vérnyomás is mértünk. Aztán kijavítottuk a kölcsön védőnő könyvelési hibáit, és kivételesen kérdeztem is. A magándokinál hagytam abba legutóbb, aki azt mondta, hogy a kiskönyvemben lévő adott oldal, a háziorvos pecsétjével megfelel a beutalónak a cukorterheléses vizsgálatra. Ez törvényileg így van, el kell, hogy fogadják. Természetesen én korábban ezt elintéztem a háziorvossal, de azért volt némi kételyem, hogy a hagyományos beutaló helyett el fogják-e nekem fogadni ezt a megoldást az SZTK-ban, ahol ki tudja, épp milyen hangulatában találom a laborost.

Szóval megkérdeztem a védőnőmet, hogy ebben az SZTK-ban ez hogy működik, hiszen én korábban máshol csináltattam ezt a vizsgálatot. Aki ennyit tudott mondani, hogy "Hát én ezt nem tudom, fel kell menni a laborba, és megkérdezni"- bravo, bravo, tapsvihar, köszönöm szépen a tippet, megint megérte védőnőhöz jönni. Természetesen magamtól is ezt tettem volna, de most mondjátok már meg, ezt hogy nem lehet tudni? Amikor minden áldott nap ezt csinálja?

Na, ha ez nem lett volna elég fel kellett feküdnöm, oda a kis fehér vizsgáló ágyra, szívhang ellenérzésre. Ezt egy ilyen táskarádióhoz hasonló dopplernek, aligha nevezhető ketyerével csinálják, vagy csinálnák, ha tudnák. (Patrik már szét unta magát, a védőnő meg 10 percig keresgélt a hasamban, úgy, hogy már kellemetlen volt ahogy rám nyomta azt a sz*rt). Ha én lennék a Kicsi-kisbaba, én biztos, hogy elhúztam volna onnan. Aztán még jött néhány kedvesnek aligha mondható gügyögés, hogy "Hol vagy, kicsikém? Na, mindegy, majd négy hét múlva. Végül is ez a huszadik héttől használható". Két nappal elmúltam húsz hetes!

Gyerekek! Ha a Patrik nem vonta volna el a figyelmem, és nem várt volna otthon egy szívhang figyelő, és nem tudtam volna, már az előző terhességem miatt, hogy ez egy aligha működő készülék. Én biztos, hogy sírógörccsel mentem volna haza aznap. Persze nyugtalan voltam, és otthon első dolgom volt leellenőrizni a babát, azért ez okozott némi kellemetlenséget addig, amíg erre lehetőségem nem nyílt...

Annyit mondok! Kösz mindent, március 19-én találkozunk!

Aztán persze felmentem a laborba, elkerülendő a felesleges köröket, hogy megkérdezzem a kiskönyvemet elfogadják-e, mint beutaló. Kezemben a Patrik, nagy hassal görnyedek, hogy azon az öt kis üvegbe fúrt lyukon megpróbáljam meghallgatni a hátradőlt ügyintézőt, vagy laborost vagy kit. Aki szó szerint a bajsza alól ennyit tudott mormogni, hogy "Ki mondta, hogy nem fogadjuk el". Ember!... Tényleg nem mondok semmit, de persze volt lehetősége kétszer is lealázni, mert először nem hallottam, aztán kérdeztem az egész menetéről, hogy be kell-e jelentkezni, és társai, állítólag semmi nem kell,csak egy sorszám. Na majd meglátjuk! Hamarosan erről is szót ejtek!